Kortárs kiállítási installációként is megállja a helyét egy holland művész, Daan Roosegarde alkotása, amely egyes mezőgazdasági gyakorlatokat is gyökeresen átalakíthat. Elsőként a This Is Colossal című oldal számolt be a különleges megoldásról, amelynek keretében az alkotó egy teljes póréhagyma-ültetvényt különleges LED-égőkkel szerelt fel. A húszezer négyzetméteres termőföldön növekvő zöldségeket ugyanis jellegzetes kékes-vöröses fénnyel világítják meg. Ennek több funkciója […]
Mind nagyobb teret nyer a talaj nélküli növénytermesztés. Ennek a korszerű technológiának számos előnyét ismerjük, a fejlesztésekre irányuló kutatások pedig gőzerővel zajlanak üzemi és kísérleti körülmények között is. Sok tudós szerint ez a jövő, hiszen az éghajlatváltozás és a nagy népességszaporulat miatt egyre nehezebb lesz az élelemellátás. A debreceni Green Drops startup vállalkozás már számos […]
Megjelent az európai piacokon az ausztrál Nufarm és a német Crop.Zone közös fejlesztésű, hibrid rendszerű gyomirtó robotja. A NUCROP névre keresztelt megoldás már elérhető a német, a francia, a belga és a holland gazdák és vállalkozók számára. Bő egy hónapja jelentette be Crop.Zone német mezőgazdasági-technológiai start-up, hogy stratégiai szövetségre lépett az Aacheni Egyetem által indulótőkével […]
A klímaváltozás hatásai miatt számos országban – például Ausztráliában – kiemelt figyelmet fordítanak az agrárszektorban jelentkező káros anyag kibocsátásra, ezért több kezdeményezés indult a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésére. Az ausztrál kormány 115 millió dollárt költött egy olyan agrár stratégia kidolgozására, melynek célja a hatékony termelés mellett a károsanyag kibocsátás minimalizálása. Ennek eredménye gippslandi Ellinbank SmartFarm, mely […]
Egy mérnökhallgató teljesen megváltoztathatja mindazt, amit eddig a napelemekről tudtunk, vagy tudni véltünk. Az általa megalkotott AuREUS napelemei az UV sugárzást alakítják át energiává, fenntartható módon készülnek, és közben még nagyon jól is néznek ki. A Fülöp-szigeteki Carvey Ehren Maigue és cége, az AuREUS alapítója nyerte a fenntartható technikai újításokért első alkalommal odaítélt James Dyson […]
A célul kitűzött 50 ezer euró helyett 4,19 millió euró (1,5 milliárd forint) gyűlt össze egy szlovén fejlesztésű okos-madáretetőre a Kickstarteren, és ezzel a Bird Buddy (Madárpajtás) lett minden idők legsikeresebb szlovén projektje a közösségi finanszírozást kínáló online platformon, egyben a platform 35. legsikeresebb gyűjtése. Az okosetető annyira elnyerte a madárrajongók tetszését, hogy az eredetileg […]
Kína mezőgazdasága is számos problémával küzd. Csökkent a gabonatermesztés iránti lelkesedés, a világ legnépesebb országának vidéki területeinek társadalma egyre öregebbé válik, így új, fiatal munkaerőre égető szükség lenne a zavartalan termeléshez. Szakértők szerint a munkaerőt nem, vagy csak jóval kisebb mértékben igénylő farmok jelentenének megoldást. A robotizáció hozzájárul a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javításához, a munkások […]
A tápanyag-utánpótlás – különösen a komplex (NPK) műtrágyák szempontjából – nem korlátozódik egyetlen termelési évre. Ráadásul az egyes parcellákon, és a gazdaság egész területén is sokféle növény szerepel a vetésforgóban. Ezen növények tápanyagigénye nagyban különbözik, különösen a K és P esetében azonban több éven át lehet utánpótlást tervezni, hiszen a talaj pufferkapacitása és tápanyag szolgáltató […]
Az amerikai Monarch Tractor nemrég dobta piacra teljesen elektromos, önjáró traktorát. A jármű képes önállóan, vezető nélkül végrehajtani az előre beprogramozott feladatokat, de egy operátor a Monarch interaktív automatizálási funkcióit kihasználva azt is elérheti, hogy a traktor kövesse a munkást, és lassan haladjon a nyomában. A Monarch Tractor azt állítja, hogy kifejlesztette a világ első […]
Brit kutatók létrehoztak egy génmódosított paradicsomfajtát, amivel eredményesen lehet kezelni a Parkinson-kórt, tartalmazza ugyanis a levodopa nevű anyagot, ami betegek agyában kisebb mennyiségben termelődő dopamint helyettesíti. A levodopa szintézise a tirozin nevű aminosavból indul, és a dopamin közvetlen előanyaga. Manapság vegyileg állítják elő, használata kellemetlen mellékhatásokkal jár. Természetes forrásai is vannak a levodopának, de kevés […]
Az agráriumban rengeteg adat keletkezik, amelyek jellemzően a felhőben kötnek ki. A blockchain technológiával mind a feltöltő, mind a feldolgozó biztos lehet benne, hogy hiteles, eredeti adatokkal dolgozik – mondta Solymos Gyula, a 4iG műszaki-vezérigazgató-helyettesi tanácsadója az Agrárszektor 2020 Konferencián. A szakember beszélt a technológia további lehetséges felhasználásairól és arról a platformról, amelyet a 4iG […]
Válasz lehet a klímaváltozásra az Ausztráliából származó húsmarhafajta, a murrey gray, amely létrejötte egy véletlennek köszönhető. Jól bírja a szélsőségesen meleg nyarakat, a sztyeppei körülményeket, színe és pigmentáltsága védi a napsugárzás káros hatásaitól. Kiváló a táplálékhasznosítása és a vágási aránya, a húsa pedig igazi gasztronómiai csemege. A Murray folyó környékéről származó húsmarhafajta története 100 évre […]
A precíziós növénytermesztés hatékonyságának növelése új kihívásokat jelent a mezőgazdasági kutatásban és a gazdálkodásban egyaránt. A precíziós műszaki fejlesztések jelentős energia és anyagmegtakarítást eredményeztek. Napjaink kihívása megfelelni a fenntartható és eredményesebb gazdálkodásnak. A precíziós technológiák fejlesztései lehetővé teszik és megkövetelik a szántóföldi növények, így a kukorica igényeinek minél hatékonyabb kielégítését. Ehhez ismerni kell a hibridek […]
Megjelent Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának intézkedési terve. Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar agrárium digitalizációja Magyarország Digitális Agrár Stratégiája (DAS) intézkedési tervének elfogadásával, amely a hazai agrárgazdaság eddigi legnagyobb digitális fejlesztési programját indítja el – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A hazai agrárgazdaság számára a nemzetközi versenyben, valamint a hazai élelmiszerellátás stratégiai feladatainak ellátása érdekében is […]
Az űrhajósok már betakarították az első űrben termesztett retket. Betakarította az első retkeket Kate Rubins, a NASA űrhajósa, amelyet a Plant Habitat-02 kísérlet részeként, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén termesztettek. A kísérlet része az űrben történő élelmiszer-termelésnek, amelynek célja, hogy a folyamatos küldetések során a személyzetet friss élelemmel is el tudják látni. Az erre tett folyamatos erőfeszítések […]