Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte a magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz lehetővé teszi az élő baromfi és baromfitermékek akadálymentes kereskedelmét az egyes harmadik országokkal. Hazánk magas patogenitású madárinfluenzától való mentességét a WOAH hivatalosan is megerősítette weboldalán. A kedvező besorolás visszamenőleg, június 28-tól érvényes, tehát: az ezt […]
Itt az ideje a legyek, szúnyogok és a külső élősködők elleni kezeléseknek. A támogatásban résztvevőknek gyéríteni kell a légy- és szúnyogállományt, amelyet a légy- és szúnyoginváziónak leginkább kitett hónapokban – évente legalább 4 alkalommal – kell elvégezni. A gyérítést a teljes állományon el kell végezni, nem csak a támogatásra jogosult egyedeken. A gyérítést végezheti az állattartó maga, […]
Az elmúlt évek viszontagságai után idén – úgy tűnik – kicsit fellélegezhet a magyar halágazat. Míg 2022-ben a magas takarmányárak, a száraz és aszályos időjárás, a halevő madarak okozta károk és az ágazat szereplői által igényelhető támogatások hiánya csaknem a padlóra küldték a szektort, idén jóval biztatóbb a kép. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és […]
Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az állategészségügyi hatóság ASP felszámolása érdekében hozott intézkedései. A korlátozások enyhítésével számottevően bővülnek a kereskedelmi lehetőségei az érintett térségek gazdálkodóinak, élelmiszer-vállalkozásainak. Az Európai Bizottság állategészségügyi szakbizottsága (PAFF) legutóbbi ülésén meghallgatta, és egyhangúlag […]
A járványügyi helyzet kedvező alakulásának köszönhetően dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást. Fontos azonban, hogy továbbra is érvényben marad a zártan etetés és itatás kötelezettsége, a járványvédelmi minimum feltételek betartása pedig elengedhetetlen az újabb kitörés megelőzéséhez. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma április vége óta nem mutatott ki újabb […]
Súlyos állatbetegség csapott le egy magyra településre, egy Gyüréről származó lépmintában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kimutatta a fertőző méhbetegség kórokozóját. A járási főállatorvos közleménye szerint a zárlat alatt álló területről tilos kivinni és odavinni méheket, azok termékeit, betegséget terjesztő tárgyakat és anyagokat, az érintett településrész valamennyi méhészetének méhállományát a hatósági állatorvos irányítása mellett meg kell […]
Soha nem volt ilyen kilátástalan a méhészek helyzete, mint idén, dől a gyenge minőségű import Magyarországra és egész Európába – mondta az InfoRádióban a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület elnöke, Somogyi Gyula. Egyébként sem lesz erős az idei év. 2022-ben jelentős mennyiségű akácméz termett, és jó volt a vegyes virágméz éve is, ennek ellenére Somogyi Gyula, […]
Vessünk véget a viszketésnek! Amikor a szúnyog lecsap és szájszervével átszúrja a bőrt, hogy vért szívjon, némi nyálat fecskendez be a nyíláson. A nyál véralvadásgátlót tartalmaz, ezáltal folyékonyan tartja a vért. Valamint érzéstelenítő hatása is van, ez teszi lehetővé, hogy a szúnyog nyugodtan táplálkozzon és az áldozat csak akkor érezzen fájdalmat, amikor már jóllakottan távozott. […]
2023-ban már több alkalommal és számos helyszínen végzett jelentős méretű haltelepítést a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a Balatonba. Áprilisban 280 ezer előnevelt csukát, májusban 25 ezer menyhalat, június másodikán 20 ezer darab előnevelt balinivadékot telepítettek a tóba, június 8-án 240 ezer előnevelt kősüllőt telepítettek a Balatonba, három helyszínen. Több jelentős méretű haltelepítést hajtott végre a Balatoni […]
Jelenleg az afrikai sertéspestis jelenti a legnagyobb veszélyt a sertéságazatra, Észak-Amerikán és Ausztrálián kívül az összes kontinensen jelen van. A világ sertéspopulációjának 70 százaléka fertőzött területen található. Több mint ötven országot érint a betegség, nyolc különböző járványtani helyzettel. Az afrikaisertéspestis-járványról és az általa támasztott kihívásokról tartott előadást Bálint Ádám (NÉBIH ÁDI, Baromfi és Sertés Virológiai […]
Csak a baromfivágás nőtt az első negyedévben Magyarországon, az azonban több mint tizedével, míg a sertés- és marhavágás csökkent, utóbbinál viszont nőtt az üszők vágása – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentéséből. A baromfi esetében is vegyes a kép: a volumenében és gazdasági jelentőségében is legnagyobb csirkevágás meggyőzően nőtt, magára talált a kacsa-, de jelentősen […]
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az állatok megszemélyesítését segítő adatbázis, amely ezáltal a korábbiaknál jobb minőségű adatokkal segíti az állatalapú támogatási kérelmek benyújtását. Az egységes kérelmek benyújtására nyitva álló időszak hamarosan lezárul. Annak érdekében, hogy az állattartók számára kiemelt jelentőségű támogatások igénylése 2023. június 9-ig megfelelő minőségben megtörténjen, az Agrárminisztérium az […]
Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre. A bélben zajló fermentáció hatékonyságának javítása csökkentheti […]
Fertőző betegség ütötte fel a fejét Nógrád vármegyében: egy héhalmi méhészetben a mézelő méhek nyúlós költésrothadása nevű betegséget azonosították. Emiatt több környező települést érintően méhzárlatot rendeltek el az illetékes állategészségügyi szakemberek. A méhészek szerint a karantén a lehető legjobb esetben is hat hétig fog tartani. Rossz hírek érkeztek a Nógrád vármegyei Héhalomból: a község közigazgatási […]
Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra. Az éghajlatváltozás hatással […]