Megvédi a szóját a szójarozsda fertőzésétől, ha leveleit cellulóz nanoszálakkal vonják be. Erre jutottak az University of Tsukuba kutatói. Első hallásra ugyan ellentmond a józan észnek, hogy nedvszívó bevonattal óvjunk valamit a rozsdagomba ellen, de a szója és a szójarozsda esetében úgy tűnik, mégis működik. Japán tudósok kimutatták, hogyha a szójanövény leveleinek felszínét cellulóz nanoszálakkal […]
A tervezéstől az öntözés megkezdéséig szűk egy év alatt valósult meg a dunapataji Új Élet Mezőgazdasági Kft. 131 millió forintos öntözési beruházása, amelyhez ötven százalékkal járult hozzá az állam. A környék és a régió eddigi legnagyobb Valley öntözőgépét építették meg, amely 24 óra alatt 94 hektárt képes beöntözni 7,11 milliméteren, hektáronként 327,6 köbméter víz felhasználásával. […]
Összesen 48 őszibúza-fajtát és 27 őszi káposztarepcét teszteltek ebben az évben az ország különböző pontjain a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A teszt eredményeit nyilvános összefoglaló kiadványban mutatták be a szervezők. 2021-ben az őszi búza már tizennegyedik alkalommal, az őszi káposztarepce pedig másodszor […]
A talajokban alig található nedvesség, ami a növények érése és a cukorképződés szempontjából aggályos. A tartós szárazság miatt a zöldségfélék fejlődésének biztosítása csak öntözéssel valósítható meg. A jelenlegi időjárás most elsősorban a kártevőknek kedvez, viszont több kártevő már befejezte idei szaporodását. Almában az almamoly rajzása befejeződött, már nem repülnek a feromon csapdákba, viszont az utolsó […]
A reggeli hűvösben éppen erős a harmatképződés, ami csak a délelőtti órákban szárad fel. A hosszabb idejű nedvességborítás kedvez néhány kórokozó terjedésének. Általánosnak tekinthető, hogy a nappalok rövidülésével és a hőmérséklet csökkenésével a kártevő gyümölcsmolyok aktivitása is egyértelműen alább hagy. Repülnek ugyan az almamolyok a csapdákba, és még mindig folyamatos a rajzás, de a heti […]
A Somogy megyei Kastélyosdombón egyelőre egy hektáron folyik komlótermesztés az Ökumenikus Segélyszervezet által üzemeltetett tangazdaságban. Jelenleg nem lehet Magyarországon olyan nagyüzemi sört kapni a boltokban, amely kizárólag itthoni alapanyagokból állna. Hamarosan azonban ez megváltozhat, hiszen újra termesztenek itthon komlót. A horvát határ közelében eldugott Kastélyosdombón három éve ültették el az első töveket az Ökumenikus Segélyszervezet […]
A kanadai McMaster Egyetem munkatársai szerint egy széles körben használt rovarirtó szer lehet a világszerte terjedő túlsúlyosságot okozó egyik tényező. A szóban forgó szer a 2020 eleje óta tiltott klórpirifosz. Először igazolták, hogy egy vegyszer az anyagcserét megváltoztatva vezet túlsúlyhoz – írja az Index. A probléma oka az Európai Unióban 2020 eleje óta tiltott növényvédő szer, […]
A csonthéjasok betakarítása gyakorlatilag befejeződött hazánkban, és az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) felmérése szerint a termésátlagokon igencsak érezhető a tavaszi fagyok hatása. Az AKI nyári munkákról szóló összefoglalója a 2021. augusztus 13-i állapotokat adja közre. Az idén 2855 hektárról takarítottak be cseresznyét, az országos termésátlag 3,8 tonna hektáronként. A legnagyobb ültetvényfelület Heves megyében van, 534 hektár, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg […]
Augusztus utolsó napjaival együtt megszűntek a nyári szép napok is. Az embert és növényt próbára tevő hőség immár a múlté, átvette a helyét az évszaknak megfelelő időjárás. Több az időjárási front, melyek egyre-másra szállítják a hűvösebb levegőt és a kisebb-nagyobb nedvességtartalmú esőfelhőket. Ebből kapott csapadékot a Kárpát- medence, de a lehullott eső mennyisége a szeszélyes […]
Kiváló minőségű az idei görögdinnyetermés, és még messze a szezon vége. A később termő vidékek akár szeptember közepéig, végéig is el tudják látni magyar áruval a fogyasztókat. A termelők költsége jelentősen nőtt az elmúlt évben, ám ezt idén még nem érzékelik a fogyasztók. Sorsdöntő időszak előtt áll a versenyképes magyar dinnyetermesztés: az ágazat fennmaradásának záloga […]
A nyár végéhez közeledve egyre aktuálisabbá válik az őszi vetésű kultúrák, így az őszi káposztarepce vetése is. A vetésidő tekintetben meglehetősen eltérő a hazai repcetermesztéssel is foglalkozó gazdálkodók álláspontja. Van olyan gazda, aki már el is vetette a repcét (sőt, horribile dictu: van, ahol már az ilyen vetés ki is kelt), de sok olyan termesztő […]
Augusztus 20-a után gyökeres változás állt be hazánk időjárásában. Az addigi hőséget mérsékeltebb meleg váltotta fel, és kevéske eső szinte mindenütt hullott, de a talajok vízgazdálkodásán ez a mennyiség édeskeveset változtatott. A talajok felső rétege jelenleg is teljesen kiszáradt, minőségi talajmunkát csak nagy nehézségek árán lehet végezni. A korábbi hőség miatt szinte minden érik, de […]
A rovarok elleni védekezés környezetkímélő módja, hogy valamilyen vonzó anyaggal összecsalogatjuk és eltávolítjuk őket az ültetvényből, vagy rovarölő szerrel kezeljük. Ennek a módszernek a természetes változatával kísérleteznek amerikai almatermesztők. A kísérletről a Good Fruit Grower számolt be. Kártevőket vonzó fajtákat oltanak be a termő fákba az ültetvény szélén A Massachusetts Egyetem rovartannal foglalkozó professzora, Jaime Piñero által […]
A globális felmelegedés többek között a terményekkel kapcsolatos problémákat is jelenti. A növények nem viselik jól a magas hőmérsékletet, többek között azért, mert melegben több vizet veszítenek. Hosszútávon a megszokottnál mindössze két fokkal magasabb átlaghőmérséklet akár a terméshozam felét is jelentheti. Erre kerestek megoldást kutatók. Elméletileg lehetséges lenne olyan új növényfajtákat keresni, amelyek ellenállnak az […]
Augusztus első dekádjában folytatódott az igazi, hamisítatlan nyári időjárás. A nappali maximum hőmérsékletek általában 30 Celsius fok körül vagy fölötte állandósultak, éjszakára pedig 20 fokra süllyedt a hőmérséklet. Országos kiterjedésű eső nem hullott, de szeszélyes eloszlásban néhány milliméter több helyen leesett. A talajok víztartalma továbbra is aggasztóan alacsony, a kukorica és más kapás kultúrák szenvednek […]