A Nébih egy mulard kacsa telepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét Csongrád-Csanád vármegyében. Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság. A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztaszer településen található, mintegy 9 000 mulard kacsát tartó telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek keltették fel a madárinfluenza gyanúját. A […]
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság. A Nógrád vármegyei Cered településen található, 5 176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre. Végül […]
A fenti címen tartotta előadását Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) ügyvezető igazgatója, amiben az ágazat helyzetét értékelte. Véleménye szerint, egy nehéz év után, egy még nehezebb év jön az állattenyésztők számára. A magyar állattenyésztést érő külső és belső hatások nagymértékben megnehezítik a tervezést. Az egyik külső folyamat a globalizáció, a globális gazdasági […]
Az állattartás során rengeteg üvegházhatást okozó gáz, főként metán, képződik. Sok más mellett, a metán az állati ürülék tárolása során szökik el. Eközben ugyanis a hígtrágyát különféle baktériumok és gombák veszik kezelésbe. Kisebb és kisebb molekulákká bontják le a meg nem emésztett szervesanyagot. Az ilyen folyamatok végén képződik metán. Az University of Bonn kutatói által végzett […]
Békés vármegyében lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A dél-alföldi vármegyében a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, az állomány leölése folyamatban van. A 7.400 tömőludat tartó békéscsabai telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára. A […]
Súlyos károkat okozna az európai uniós – így a magyar – csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag. A Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint az EFSA-ajánlások kizárólag állatjóléti szempontokat vesznek figyelembe, de a súlyos környezetvédelmi, gazdasági és szociális következményekkel nem számolnak. […]
A beporzásban kulcsfontosságú szerepet töltenek be a háziméhek, ám az Agrárszektor által megkérdezett szakember szerint a vadméhek segítsége is elengedhetetlen a természeti folyamat teljességéhez, hiszen olyan virágokat is megtalálnak, melyeket a nagyobb testű mézelő méhek nem. A március 10-i Beporzók napja ezekre a hasznos rovarokra, és védelmükre irányítja rá figyelmünket, melyek nélkül aligha kerülhetne lekvár, […]
Világszerte folytatódik a magas patogenitású madárinfluenza járványszezon. Az elmúlt 3 hétben az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) rendszerébe 37 járványkitörést jelentettek baromfiban és körülbelül 120-at nem baromfiban. Hazánkban a hónap közepén újra kezdődött a járvány Bács-Kiskun vármegyében. Új megbetegedéseket főleg Európából, Amerikából és Ázsiából jelentettek. A járvány elérte a közép-amerikai országokat, érdemes kiemelni a Bolíviában első esetben […]
A tavalyi év a sok nehézség mellett sokakat megtanított arra is, hogyan kell és lehet túlélni egy nagyon hosszú és száraz nyarat. Ha az elmúlt évben szerzett tapasztalatokra alapozva tervezzük meg a húsmarháink téli és tavaszi takarmányozását, akkor nagyobb eséllyel vághatunk neki ennek az évnek. A klímaváltozás hazánk időjárását sajnos kedvezőtlenül módosította. A csapadék összességében […]
A madárinfluenza miatt már több millió állat pusztult el, az évek során pedig rendre újabb variánsok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző vakcináknak. A tömeges pusztulás a biodiverzitást, azaz a faji sokszínűséget is közvetlenül fenyegeti – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség. A koronavírus-járvány és az Ukrajnában zajló háborús konfliktus valamelyest háttérbe szorította a madárinfluenzát, legalábbis […]
Az elmúlt időszakban az ágazatot érintő számos kihívás miatt vélhetően az idén is folytatódik majd az állományok visszaesése. Az állattenyésztőket összefogó szervezet szerint a húsmarha- és juhtartók elsősorban a takarmányhiány miatt kényszerültek az állományuk csökkentésére, de a tejelőtehén- és a kocalétszám is tovább csappan majd – írják a Magyar Nemzet hírportálon. Tovább csökkenhet idén a […]
Újabb baromfitelepen jelent meg a madárinfluenza, a hazai vadállomány nemzeti érték, silány minőségű az ukrán gabona. Heti hírösszefoglaló. Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást – Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi […]
Védő- és megfigyelési körzeteket jelölt ki az állategészségügyi hatóság, miután a Nébih laboratóriuma igazolta egy Hajdú-Bihar vármegyei gazdaságban a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúböszörmény településen található, 23 800 tenyészkacsát számláló telepen a takarmány-és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés csökkenése keltett gyanút. A Nébih laboratóriuma végül igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét. Az […]
Egy jelentősebb „ráncfelvarrást” követően a jövő hét közepétől új használható Magyarországon az antibiotikumok felhasználást bejelentő rendszert. Az állatorvosok és meghatalmazottjaik a jövőben olyan új funkciókat vehetnek majd igénybe, mint például a sokak által kért „nullás bevallás”, de számos egyéb, az adatminőség javítását és az kitöltés könnyítését célzó módosítás is életbe lép. A januárra vonatkozó jelentéseket […]
Javult a járványügyi helyzet a madárinfluenzával érintett területeken, ezért február 1-jétől enyhítések léptek életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található állattartó telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján. A tájékoztatás szerint a legfontosabb változás, hogy azon […]