Február elején egy görög, kis háztáji gazdaságban elpusztult egy hízó, amelyről a vizsgálatok kiderítették, hogy fertőzött volt az afrikai sertéspestis vírusával. Az eset óta nem volt újabb kitörés az országban, a szakemberek egyetlen, a vírus jelenlétére, terjedésére utaló jelet sem találtak azóta. Egy észak-görögországi falu, Nikoklia kis gazdaságában, ahol összesen 32 sertést hizlaltak február 3-án […]
A húsgalamb tenyésztésnek évekkel ezelőtt komoly hagyománya volt Magyarországon, mára azonban már alig vannak, akik ilyen szárnyast tartanak. Azt érdemes tudni, hogy jelenleg semmilyen engedélyre nincs szükség ahhoz, hogy valaki magáncélra galambot tartson, ráadásul mivel egy viszonylag igénytelen állatról van szó, a tenyésztéshez szükséges alapfelszerelés is könnyen beszerezhető. Mindössze a takarmányra kell áldoznunk, a galambok […]
A sajtóban időről időre felröppen a híre annak, hogy sikerült áttörést elérni az afrikai sertéspestis elleni védőoltás kifejlesztésében. Legutóbb a Plum Island Animal Disease Center sikeres kísérleteiről lehetett olvasni a Pig Progress szaklap honlapján. Vannak-e valóban ígéretes készítmények már, kérdeztük a Nébih-től? Világszerte több kutatás is zajlik párhuzamosan egy ASP ellen hatékony vakcina kifejlesztésére, azonban […]
Néhány évtizede az állattartók még betegségmegelőzésre vagy hozamfokozóként is használták az antibiotikumokat. Ott volt például a „kakasos por” néven ismert csodaszer, amit mindenható gyógyszerként használtak a háztáji sertés-, baromfi- és nyúlállományokban, bármiféle javallat vagy kontroll nélkül. Nos, ennek az időszaknak vége, drasztikusan szigorodnak ugyanis az antibiotikum-használat szabályai. Ennek részleteiről kérdeztük Bognár Lajos országos főállatorvost. Miért hallunk mostanában […]
2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program főként az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál, s ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket. A program magyarországi koordinátora a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az International […]
A Nemzeti PRRS Mentesítési Terv eddigi eredményeként 9 megye teljes területe és 3 megyében összesen 11 járás már mentes, hamarosan pedig újabb két megye érheti el a mentességet. A Nemzeti PRRS Mentesítési Terv (NMT) célja a hazai állatállomány sertésreprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától való fertőzöttségének – ezáltal a vírus okozta minden közvetlen és […]
A tapasztalatok és visszajelzések alapján a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások sikeresek, az elmúlt néhány évben a horgászlétszám több mint 150 ezer fővel bővült, mára meghaladva az 560 ezer főt – mondta el Nagy István agrárminiszter a 27. FeHoVa keretében rendezett VII. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten. A tárcavezető kiemelte, hogy a hal rendkívül értékes […]
Elkészült az első intramuscularis, azaz izomszövet közé beadandó vakcina, amellyel sikeresen vehető fel a küzdelem a Lawsonia intracellularis nevű baktériummal, ami a növendéksertések ileitisz nevű betegséget okozza, jelentette be az MSD Animal Health, a világ vezető állatgyógyászati vállalata. Az ileitisz betegséget, amelyet a növendéksertések proliferatív enteropátiája néven is ismernek, a Lawsonia intracellularis baktérium okozza, és egyes becslések […]
A mangalicatenyésztés nem csupán hagyományőrzés, hanem folyamatosan fejlődő, a 21. században is piacképes értékteremtés – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a 13. Budapesti Mangalica Fesztivál megnyitóján. Feldman Zsolt szerint a tenyésztők kitartásának és elkötelezettségének köszönhető, hogy a mangalica jól felépített termékként a magyar állattenyésztés kibontakozását jelképezi. Az elmúlt 30 év erőfeszítéseinek köszönhetően a […]
De minimis támogatás kérhető a méhészeti járművekre. A támogatási kérelmet 2020. február 15. és 2020. április 15. közötti időszakban kell benyújtani. A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet és a Magyar Államkincstár kapcsolódó 5/2020. (I. 29.) számú közleménye alapján vissza nem térítendő mezőgazdasági de minimis támogatást igényelhet az a méhész (kérelmező), […]
Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hétfőn. Mi lesz a gazdákkal 2020 után? Lesz-e idén AKG? Hol […]
A melegedő éghajlat következtében a legeltetés időszaka egyre inkább kitolódik, így különösen fontos, hogy a gazdálkodók tisztában legyenek a téma legfőbb alapvetéseivel. Ezekről beszélt lapunknak Vidra Tamás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi tájegységvezetője, aki nemcsak a természetvédelem, hanem a gazdálkodók szempontjából előnyös módszerekre is kitért. Mi lesz a gazdákkal 2020 után? Lesz-e idén […]
Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók. Mi lesz a gazdákkal 2020 után? Lesz-e idén AKG? Hol találom meg a legolcsóbb forrást a beruházásomhoz? JEGYVÁSÁRLÁS ITT! A hatályos jogszabályi rendelkezések végrehajtását segítő dokumentumok az intradermális tuberkulin vizsgálat, a nem specifikus reakciók meghatározása, valamint az elkülönített diagnosztikai vágásra […]
Ahogy korábban az agrárszektor.hu beszámolt róla, egyre nagyobb méreteket ölt a madárinfluenza, és mostanra már Magyarországon is több helyen megjelent a szörnyű vírus, ilyenek Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megye. Éppen ezért kulcsfontosságúvá vált, hogy a magyar baromfitartók (bárhol is legyenek az országban) pontosan tisztában legyenek azzal, mik a teendőik, ha az ő telepükön is felüti fejét […]
Megjelent az országos főállatorvos 1/2020. számú határozata, amelyben azonnali hatállyal elrendelte Magyarország területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan a baromfiállományok zártan tartását a madárinfluenza-vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentése érdekében. Mi lesz a gazdákkal 2020 után? Lesz-e idén AKG? Hol találom meg a legolcsóbb forrást a beruházásomhoz? JEGYVÁSÁRLÁS ITT! A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal madárinfluenza-referencialaboratóriuma magas pathogenitású (H5N8 […]