Hatékonyabb gazdálkodással és több technológiai újítás bevezetésével a jelenleginél hatszor nagyobb mennyiségű élelmet lehetne kinyerni a világ óceánjaiból, állapították meg kutatók, akik az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) halászattal foglalkozó tudományos tanácskozásán ismertették az eredményeiket kedden, Rómában. A szakemberek becslései szerint az óceánok több mint a kétharmadát tudnák biztosítani annak az állatifehérje-mennyiségnek, amelyre az […]
Az antimikrobiális rezisztencia egy terjedőben lévő globális jelenség, amely az antibiotikumok helytelen használata révén veszélyezteti egészségünket, az élelmiszerbiztonságot és a fejlődést. Erre hívja fel a figyelmet a november 18-a és 24-e között megrendezett nemzetközi antibiotikum-tudatosság hete, amely egyúttal igyekszik határozottabb lépésekre sarkallni az embereket. Az antimikrobiális szerek felelősségteljes használata alapvető fontosságú a rezisztens „szuperbaktériumok” kialakulása […]
Egyre több nő dolgozik állatorvosként Magyarországon, a friss diplomások több mint fele ezen a pályán helyezkedik el. Az elnőiesedés azonban komoly következményekkel jár, a végzettek többsége ugyanis a kisállatokkal foglalkozó praxisokban helyezkedik el, és a haszonállatokkal kapcsolatos munkát csak nagyon kevesen választják. Ebből kifolyólag a magyar állatorvosi hivatás helyzete kezd egyre kritikusabbá válni az országban. […]
Mivel az afrikai sertéspestis-helyzet a szomszédos országokban is súlyos, illetve jelentősen romlott a közelmúltban, ezért Magyarországon is indokolt a magasabb készültség bevezetése. Emellett határozott lépésekre lenne szükség, mint például a vaddisznóállomány gyérítése és ezzel együtt a tetemek begyűjtése is. Magyarországon eddig 1014 bejelentett esetben 2067 afrikai sertéspestis (ASP) miatt elhullott vaddisznó tetemét találták meg, vagy […]
Meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek kampányt indítottak az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a kezdeményezéshez. Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap a közbeszédben az állattenyésztés. Az ágazatot övező vitákat jellemzően olyan érdekcsoportok […]
A NÉBIH hivatalosan is ASP-vel fertőzött területnek nyilvánította a főváros felét és a budai agglomerációt. Így Dunántúl is érintett lett az afrikaisertéspestis-járványban. A NÉBIH frissítette Magyarország interaktív sertéspestis-térképét, eszerint a hatóság Buda teljes területét, illetve Budapest agglomerációjának teljes dunántúli felét úgynevezett „szigorúan korlátozott területté” (SZKT) nyilvánította – írta Magasles vadászblog. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budakeszi Erdészetének területén, […]
A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált öt elhullott vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók […]
Az Innovative Farmers nevű kutatócsoport egy közös kísérletre hívta a brit gazdálkodókat. A tudósok azt kívánják kideríteni, hogy ha bioszénnel etetik a szarvasmarhákat, az hogyan hat az állatok egészségére, ammónia- és nitrát-kibocsátására, vagy a trágyájuk minőségére. A bioszén akkor keletkezik, ha a biomasszát oxigénmentes környezetben több, mint 250°C-ra hevítjük. Ez porózus szerkezetének köszönhetően jótékony hatással […]
Az állattartók és a hatóság közös érdeke, hogy annak veszélyét, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírus megjelenjen a házi sertés állományokban, a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. Ezért a Nébih az országos főállatorvos utasítására ingyenesen biztosít minden állattartó számára a sertésól és a sertéstartáshoz szükséges eszközök fertőtlenítésére szolgáló fertőtlenítőszert. Az álltartó telepeken végzett takarítások és […]
A magyar hidegvérű ménes megalapításáról, a szarvastartásról és az idei Kaposvári Állattenyésztési Napokról folytatott megbeszélést az agrárminiszter a Somogy megyei Bőszénfán csütörtökön. Nagy István a Kaposvári Egyetem Szarvasfarmján a Kovács Melinda akadémikussal, az egyetem rektorával, Mátrai Mártával, az Országgyűlés háznagyával és Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével tartott tanácskozás után azt mondta: arra kérte a farm magyar […]
Nem panaszkodhatnak az idén a hazai juhtartók, az úgynevezett könnyű bárány iránti kereslet a nyári időszakban is élénk volt. Az árak enyhén ugyan, de folyamatosan emelkednek, a kilátások pedig az év második felére is pozitívak – írta a Magyar Nemzet. Kedvező kilátásokkal vághat neki az év második felének a hazai juhágazat. Folyamatos a kereslet a […]
A Farmerexpo augusztus adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni. A sokat emlegetett immunszupresszió -címmel tartotta meg előadását dr. Dobos László, állatorvos: „Sokszor halljuk a telep állatorvosától, szakemberektől ezt a szót, sőt gyakran mi magunk a telepünkön is látjuk, tapasztaljuk ennek jeleit. De […]
A kárpáti borzderes szarvasmarhát néhány évvel ezelőtt kezdték el újra tartani és tenyészteni Magyarországon. Kiváló tulajdonságai miatt több célra is alkalmas. A fajta hosszú távú megőrzését tűzte ki a tenyésztőket tömörítő egyesület. A kárpáti borzderes szarvasmarha amilyen váratlanul „eltűnt” Magyarországról, szinte olyan váratlanul, észrevétlenül tért vissza, és kezdtek vele foglalkozni a gazdálkodók. Mint Török Hunor, […]
A Baromfi-Coop új szervesanyag-kezelő központja lehetőséget teremt arra, hogy a termőföldeken mérséklődjön a műtrágya-felhasználás, de növekedjen a szervesanyag-alkalmazás. Az alkalmazott technológia segítségével növekedhet a talaj termelékenysége is. A fenntartható és hosszú távú gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj szervesanyag-utánpótlásának biztosítása – jelentette ki az agrárminiszter a baromfitenyésztéssel foglalkozó Baromfi-Coop Kft. 2,6 milliárd forintból felépített új szervesanyag-kezelő központjának […]
A TIR rendelet legutóbbi módosítása óta a kis (azaz ezer tyúktojás egyenértéknél kisebb) kapacitású baromfikeltetőket is kell bejelenteni az Országos Adatbázisba, azaz a Tenyészet Információs Rendszerbe. Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek. A madárinfluenza – bár hazánk a legutóbbi járvány után 2017 augusztusában visszanyerte mentességét –, továbbra is veszélyt jelent a […]