A 2021 és 2027 közötti új Közös Agrárpolitikáról folytatott tárgyalásokból kirajzolódó új feltételekről, a területalapú támogatás nagyságát meghatározó tényezőkről, Vidékfejlesztési Program nemzeti kiegészítésének szükséges mértékéről és a szabadkereskedelmi tárgyalások magyar agráriumra gyakorolt hatásáról is beszélt Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese a Szuperfarmnak adott interjújának első részében.
Hol tartunk most az új európai uniós közös agrárpolitika (KAP) elfogadásához vezető folyamatban?
Májusban és júniusban kijött az a két jogszabálytervezet, ami már a közös költségvetésre, és a közös agrárpolitikára vonatkozóan megmutatja annak a sarokpontjait, hogy mi fog történni 2020 után. Amióta EU-tagok vagyunk, most a második költségvetési periódust éljük át: a 2007–2014-est, és a 2014–2020-ast. Mind a kétszer úgy volt, hogy előtte két évvel jöttek ki az első változatok. Ezek már 85 százalékig egyeztek a végül elfogadott jogszabályokkal. Ettől függetlenül az ördög a részletekben rejtezik, tehát egy sor részletkérdés fontos lehet. A számokról pedig – amelyek az egészben az alapkérdést jelentik – a miniszterelnökök egyezkednek. A közös agrárpolitikáról is csak akkor tudunk pontosabbat mondani, ha látjuk, hogy a közös költségvetésben mekkora súlya van, és hogy az adott tagországok között hogyan allokálódnak a források. Ez a döntés a kormányfők kezében van.
Pótolható-e valamilyen szinten a Brexit miatt kieső befizetés?
Az minden hajón óriási léket ütne, hogy kilép a második legnagyobb nettó befizető. Közben viszont az EU-tagállamoknak önmagukban nő a gazdasági teljesítménye, s mivel a befizetés GDP-alapon történik, a bennmaradó 27 tagállam növekedése valamennyire kompenzálja a britek kilépésével keletkező hiányt. Ugyancsak enyhítheti a hiányt, ha megnövelnénk a befizetést, vagyis GDP-alapon nem 1, hanem 1,1 vagy 1,2 százalékot adnának be a közös kasszába a tagállamok. Nagyon fontos dolog, hogy Magyarország és több tagország is kinyilvánította, hogy hajlandóak a befizetés növelésére. Azt kérjük, hogy a régi, tradicionális – a közös agrárpolitikai és kohéziós – alapok ne csökkenjenek. Ezek összességében azért azt jelzik, hogy a teljes költségvetésnél olyan őrületesen nagy forrásszűkülésről nem beszélhetünk. Viszont problémát jelent, hogy a költségvetésen belül megjelentek új célok, és az EU azért bizonyos dolgokra több pénzt akar költeni, mint eddig.
Beszéljünk csak az agrárbüdzséről, ott mi a változás?
Nagyon fontos, hogy sokkal több pénz lesz kutatás-fejlesztésre, ami szuper jó, viszont ezek nem a tagországok által allokált pénzek, hanem közvetlenül Brüsszelben döntenek róluk, oda kell pályázni, versenyezve az összes tagállamból érkező projektekkel. Ha ügyesek vagyunk, sok támogatást tudunk elhozni. Eddig sajnos ügyetlenek voltunk, de az elmúlt években sokat javultunk, például éppen az agrárterületen. A nagy kérdés persze az, hogy mi lesz a mi pénzeinkkel? Itt két dolgot kell különválasztani: azt, hogy mennyit fizettünk ki konkrétan, meg mennyit ér az, amit kifizetünk? Azon nincs vita, hogy utóbbi csökkenni fog, a kifizetett pénz nominálisan ugyan nem feltétlenül változik, de értéke kevesebb lesz 2027–2028-ban, mint most.
De a tervek a nominális csökkentésről is szólnak…
A KAP teljes keretét 5 százalékkal akarják szűkíteni. Ez úgy jön ki, hogy az I-es pillérnél ennél alacsonyabb, a II-esnél pedig magasabb mértékben vágnák meg a közösségi finanszírozási részt. Hogy a konkrét magyar számokról beszéljünk: Magyarország esetében azt írja a rendelettervezet, hogy az I-es pilléres kifizetések 1270 millió euróról 1220 millióra csökkennek, tehát 3,9 százalékkal, a Vidékfejlesztési Programnál pedig 491 millióról 416 millió euróra, tehát 15 százalékkal. Ez utóbbi egy nagyon komoly visszaesés, amit még súlyosbít az infláció, az időszak végére igazából, értékben ez egy 25 százalék körüli csökkenést jelenthet.
A nemzeti kiegészítés hogyan változtathat ezen?
A Vidékfejlesztési Programnál a kifizetések úgy működnek, hogy a pénz csak egy része jön Brüsszelből, a többit kiegészítjük nemzeti pénzből. Ennek az úgynevezett társfinanszírozási aránynak a minimuma most 15 százalék, Magyarország pedig konkrétan 17 százalékot tesz hozzá. Vagyis, ha a VP-ben nyer valaki mondjuk beruházási támogatást, abból 100 eurónként 83 jön Brüsszelből, 17 a nemzeti költségvetésből. Nekünk, agrárosoknak, az a jó hír, hogy az EU ezt a minimumot fölemeli 30 százalékra. Ez azt jelentheti, hogy hiába csökken a Brüsszelből érkező pénz 490-től 415 millióra, az, amit a valóságban kifizethetünk, az nagyjából ugyanannyi lesz, mert eddigi összegnek a dupláját kell mellé tenni nemzeti költségvetésből. Ugyanakkor az egyenlő esélyek miatt nagyon fontos lenne, hogy a nemzeti hozzájárulást maximalizálja az EU. Nyugat-Európában most is az a helyzet, hogy ez a társfinanszírozási arány jellemzően 50 százalék. Ha például az olasz számokat nézzük, akkor egy olasz gazdálkodó átlagosan kevesebb vidékfejlesztési támogatást kap az EU-ból, mint egy magyar, de a kifizetett összes támogatás a több nemzeti kiegészítés miatt magasabb az olaszoknál, mint nálunk. Mi azt javasoljuk, hogy legyen egy felső határ, ami közelebb van a minimumhoz, mint a mostani gyakorlat, ami 15 és 85 százalék között mozog. Szerintünk igazságosabb lenne, ha 30 és 50 százalék közé kerülne a maximum, és a kamarában azt gondoljuk, hogy a magyar költségvetésnek sem kellene megragadnia a 30 százalékos kiegészítésnél, hanem fel kellene mennie 50 százalékra. Így a VP-ben elkölthető pénz nem 1300 milliárd, hanem 1900 milliárd forint lenne 2021 és 2027 között.
Miért annyira fontos nekünk a Vidékfejlesztési Program?
Azért, mert a szabadkereskedelmi megállapodásoknak egyre érezhetőbb lesz a hatása a mezőgazdaságban. Az európai mezőgazdasági politika az elmúlt ötven évben alapvetően protekcionista politika volt, magas vámokkal, kvótákkal, adminisztratív előírásokkal védte az európai termelőket. Azóta átalakultak az európai érdekek, az EU-nak, mint gazdasági közösségnek fontossá vált, hogy például az itt előállított autókat minél könnyebben értékesíthesse Dél-Amerikától kezdve Ázsiáig mindenhol. Ezért mit lehet adni cserében ezeknek az országoknak? Azt, hogy azokat az agrár-élelmiszeripari termékeket, amit ezekkel a mesterséges akadályokkal eddig kívül tartottuk az európai piacról, beengedjük. Mi mindent elkövetünk, hogy az érzékeny termékeket a lehető legjobban megvédjük ezektől a hatásoktól, de azt látni kell, hogy nem Magyarország tárgyal a MERCOSUR-ral, hanem az EU. Hacsak nem lesz valami világot felforgató történés, akkor következő tíz évben hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a dél-amerikai etanol, a marhahús, az ukrán és orosz gabona gyakorlatilag komolyabb korlátozás nélkül bejöhetnek Európába.
Ezeket a termékeket viszont nem az európai szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak eleget téve termelik. Rá lehet-e őket venni a szigorításra, vagy az uniós előírások fognak enyhülni?
Szerintem egyik sem következik be. Elő lehet írni bizonyos dolgokat, de ellenőrizni szinte lehetetlen lenne. A fogyasztó viszont maga képes erre a különbségtételre. Mondhatja azt, hogy én csak olyat vagyok hajlandó fogyasztani, ami megfelel például ezeknek a legmagasabb standardoknak. Tehát ez nem egy hatósági, hanem egy fogyasztói kontroll lesz. Itt vissza is térnék a Vidékfejlesztési Programra, mert mi ezért érezzük kulcskérdésnek, hogy legyen beruházási fejlesztési támogatás, mert az egyetlen, amit igazából tudunk adni a termelőinknek, az az, hogy pénzt adunk nekik arra, hogy olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amivel ők is képesek ebben a versenyben helytállni. A mezőgazdaság láthatóan hatékonysági, technológiai fordulóponthoz érkezett. Ez az évtized arról szól, hogy a mezőgazdaság a világ egyik legmodernebb iparága lesz. Azokat a technológiákat, amelyekkel mi végezzük a mezőgazdasági tevékenységet és az élelmiszer-előállítást, 98 százalékig a két világháború között találták ki. Most elértük azt, hogy ezek már szinte tökéletesek. De most egy technológiai forradalom közepén vagyunk, egészen új technológiák jönnek be, például zöldségeket termőföld nélkül állítunk elő. Vagy a gyomok elleni védekezésben tíz év múlva már nem biztos, hogy a gyomirtószereknek lesz a legfontosabb szerepük, hanem új, mechanikus, robotikus technológiákkal próbálunk inkább ellenük védekezni. Vagyis mivel a kereskedelempolitikai változások miatt nem fogjuk tudni tovább védeni a termelőinket, nagyon fontos, hogy a beruházási fejlesztési támogatások továbbra is rendelkezésre álljanak.
A támogatási keret nagyságán kívül mi az, ami különösen fontos a magyar agrárpolitika számára?
Még mielőtt kijött volna a rendelet, Magyarország rögzítette a prioritásokat. Például azt, hogy megőrizzük a vissza nem térítendő támogatásokat. Ezt nagyon sok nyugat-európai tagország ellenezte, de sikerült elérni, hogy maradjon ez a rendszer, és 2027-ig adhatunk vissza nem térítendő támogatást mezőgazdaság termelőknek. A mezőgazdasági termelők számára az I-es pillér a jobban megfogható, hiszen onnan jön az a pénz, amit mindenképpen megkapnak. Itt Magyarország számára 3,9 százalékkal kisebb keretet határoztak meg, amit borzasztóan igazságtalannak tartunk. Ugyanis a 27 tagországban az átlagos, 1 hektárra jutó területalapú-kifizetés 150 és 400 euró között változik, az átlag 250 euró körül van. A tervezet viszont nem az átlagnál, hanem annak 90 százalékánál húz egy vonalat, aki 90 százalék alatt van, annak közelíti a 90 százalékhoz a támogatását, így Litvániában, Észtországban, Lengyelországban, Romániában egy picit nő az 1 hektárra jutó támogatás, és aki 90 százalék fölött van, attól veszi el azt a pénzt, amivel növelni tudja a 90 százalék alattiakat. Mi 99 százalékon vagyunk, és azt gondoljuk, hogy az lenne igazságos, ha a 100 százalék fölöttiektől vesznek el pénzt, és 90–100 százalék között senkitől. A jelenlegi terv szerint ugyanis az a helyzet, hogy Belgiumtól vagy Németországtól ugyanúgy 3,9 százalékot vesznek el, mint Magyarországtól. Attól a Németországtól, ahol hektáronként 330 euró, vagyis a magyarországinál 30 százalékkal magasabb a támogatás. Ez igazából minket és a cseheket érint hátrányosan, és most úgy tűnik, elég jó az esélyünk rá, hogy meg tudjuk győzni a Bizottságot, hogy ez így nem igazságos.
Vagyis akár néhány százalékponttal javulhat is a pozíciónk?
Ez a 3,9 százalék igazából 2500 forintot jelent hektáronként. Azt azért látni kell, hogy a forint–euró árfolyamnak nagyobb hatása van arra, hogy mennyit fizetünk ki: ha 325 marad a forint az euróhoz képest, akkor 70 ezer forint fölött maradhatunk az 1 hektárra jutó támogatásban. Ha pedig lemegy 300-ra, akkor az már lecsúszhat 70 ezer alá. De ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindenki ugyanúgy 70 ezer forintot fog kapni, ez a Magyarországra jutó átlagos támogatást jelenti. Itt jön az az érdekes kérdés, hogy megegyeznek a miniszterelnökök, hogy melyik országra mennyi pénz jut, akkor utána lehet majd elfogadni a közös agrárpolitika jogszabályát, ami meghatározza, hogy ezt milyen támogatási rendszerben fizetjük ki. Ennek is ismert a tervezete, de azt látni kell, ha meg is egyezünk mindenről, a KAP-jogszabállyal kapcsolatban, azt elfogadni addig nem lehet, amíg nincs költségvetés.
Forrás: szuperfarm.hu
