Agrárközösség 4.0 – MATE Precíziós képzés beszámoló

AgriTech projekt

A precíziós mezőgazdasági technológia alkalmazása egyre meghatározóbb trend a gazdálkodók körében, hiszen hatékony választ kínál a dinamikusan változó környezeti hatásokra. A piaci bizonytalanság, a szélsőséges időjárás, valamint a fokozódó kártevő nyomás komoly kihívást jelentenek az ágazat szereplői számára. Az innovatív megoldásokra való átálláshoz ugyanakkor elengedhetetlen a szemléletváltás és a speciális szaktudás elsajátítása.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által indított kurzusok között is találunk már a precíziós ismeretekre épülő tárgyakat, így nyitva áll a lehetőség a mezőgazdaságban elhelyezkedő hallgatók számára, hogy átfogó képet kapjanak erről a folyamatosan fejlődő szegmensről.

Mindemellett nem csak hazai téren, hanem hamarosan nemzetközi szinten is elérhetővé válik egy, a technológia elemeinek részletes reprezentálására szolgáló képzés. 

Az egyetem pedig többek között minket, az Agrárközösség 4.0-t kérte fel az oktatási anyag bővítéséhez, amit örömmel fogadtunk. Sikeres pilot projekt után a képzési programot nemzetközi színtérre kívánják kiterjeszteni.

Az AgriTech projekt egy ambiciózus kezdeményezés, amelynek célja a mezőgazdasági oktatás átalakítása a mély technológiai (Deep Tech) területek, mint például a mesterséges intelligencia, a blokklánc és a kvantumszámítás integrálása a modern mezőgazdasági gyakorlatba. Az együttműködést, a közös innovációt és az interdiszciplináris tanulást ösztönző átfogó oktatási ökoszisztéma fejlesztésével az AgriTech célja, hogy megoldja a mezőgazdasági ágazatban fennálló sürgető készséghiányt, és a kompetencia illetve munkaerő-piaci igények közötti eltéréseket.

A projekt alapvető küldetése olyan környezet létrehozása, ahol a szakmai jártasság és az elméleti tudás összeolvadnak, elősegítve a kreativitást, a közös alkotást és a vállalkozói szellemet az egész Európában működő oktatási és képzési intézményekben inkubátorok létrehozásával.

Az AgriTech innovatív megközelítése magában foglalja olyan multidiszciplináris tanulási környezet létrehozását, ahol a hallgatók lehetőséget kapnak valódi projektekben való részvételre és együttműködésre a modern mezőgazdaságban. Ez a program nagy hangsúlyt fektet a vállalati társadalmi felelősségvállalásra és a DT-területeken a fenntartható fejlődésre, javítva az oktatási és képzési rendszerek által tanúsított szakértelem minőségét és relevanciáját.

A projekt elsődleges célja, hogy felkészítse a következő generáció szakembereit a fejlett mezőgazdasági technológiák által jelentett kihívásokra és lehetőségekre. Ez új tanítási módszerek, értékelési technikák és tanulási források kidolgozásával valósul meg, amelyek kihasználják a korszerű megoldásokat és digitális eszközöket, mint például a virtuális és kiterjesztett valóság, a gamification és az adaptív tanulás.

Az európai innovációs kapacitás támogatásával az AgriTech arra törekszik, hogy kezdeményezőkészséget és vállalkozói gondolkodásmódot alakítson ki a tanulók, az oktatók és az összes érintett fél körében.

A mi feladatunk ebben a saját képzési programunk szoftveres gyakorlati anyagának átadása volt, amelyre 2026. április 23-án került sor az egyetem gödöllői kampuszának falai között. A projekt keretében részletekbe menően térinformatikai, illetve farmmenedzsment szoftver gyakorlati használtatára is sor került.

Precíziós képzés - Agrárközösség 4.0 - MATE beszámoló 01_min
1. fotó: MATE mintaprojekt
Precíziós képzés - Agrárközösség 4.0 - MATE beszámoló 02_min
2. fotó: Input+ (Agrovir) szoftver bemutatása
Precíziós képzés - Agrárközösség 4.0 - MATE beszámoló 03_min
3. fotó: SMS Basic szoftver

Ez a kezdeményezés a meglévő AgriTech rendszerbe integrálódik, és magába foglalja az említett szoftverek bemutatását is. A tananyagok eléréséhez regisztráció szükséges, melyet követően a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően választhatnak a különböző modulok és képzési szintek közül.

Minden egyes ilyen blokk tartalmaz egy szöveges leírást, illetve videót, amelyek a tananyag tartalmát hivatottak összefoglalni. Három fő témára épülnek a modulokban található tárgyak. A honlapon online formában érhetők el az anyagok.

A megszerzett szakmai kompetencia önellenőrzésére interaktív feladatok és tudásmérő próba kérdések állnak rendelkezésre. A modul végén pedig egy kvíz jellegű vizsga letételével igazolhatja a hallgató jártasságát a témában.

Precíziós képzés - Agrárközösség 4.0 - MATE beszámoló 04_min
1. ábra: AgriTech képzés felépítése, Forrás: https://agritech.cardetprojects.com/

A kiválasztott képzési modul sikeres befejezésével pedig előállítható az AgriTech hivatalos bizonyítványa.

Az egyre gyorsabban változó körülmények leküzdéséhez a közeljövőben már a digitalizáció alkalmazása elengedhetetlenné fog válni és ehhez kínálnak a hasonló jellegű oktatások megfelelő támpontot.

2026.05.21.

Molnár Márton,
AK4.0 Hungary Kft. ügyvezető

Szeretne többet tudni a lehetőségeiről?

Kérdése merült fel, és szeretne szakértői segítséget?
Vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek egyikén – területi képviselőnk készséggel áll rendelkezésére, hogy személyre szabott válaszokkal segítse Önt.

Lépjen velünk kapcsolatba bizalommal az alábbi űrlap segítségével, vagy elérhetőségeink egyikén.

Megosztás:

Facebook
Segítünk céljai elérésében!
Szakértő kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!