Múlthéten gyakorlatilag minden gazdálkodó megkapta az elutasító határozatát, aki a Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének komplex KAP-RD01a-RD01c-1-25 támogatása pályázaton indult. Az indoklásban forráshiány szerepelt, az eredetileg 100 pontos pályázaton 97 pontra vitték fel a ponthatárt, így egy nyertese sincs a pályázatnak. Ugyanez történt a még bírálat alatt levő (hiánypótláson, akár helyszíni szemlén is átesett) projektek esetében is, gyakran ugyanazzal az indoklással:
„A kérelmet forráshiány miatt elutasítom.
Döntésem ellen jogorvoslati kérelem benyújtásának helye nincs. Tekintettel arra, hogy a felhívás keretösszege az érintett értékelési szakaszban teljes egészében lekötésre került, további támogatási kérelmek finanszírozására nem áll rendelkezésre szabad forrás, a támogatási kérelem támogatására nincs lehetőség, ezért a Nemzeti Irányító Hatóságnak a kérelmet forráshiány miatt el kell utasítania.”
Az elutasító határozatok mellé 2026. október 15.-én érkezett egy IH közlemény is, amelyben közölték, hogy az alábbi három pályázati felhívás esetében támogatások megítélésére már nincs lehetőség: -KAP-RD01a-RD01c-2-25 – Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésének támogatása, KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24 – Állattartó telepek fejlesztésének támogatása, KAP-RD04a-RD04b-1-24 – Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása. A felhívások iránt olyan rendkívül jelentős érdeklődés mutatkozott, hogy a benyújtott támogatási kérelmek forrásigénye meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket.
Nézzük meg, hogy mi okozhatta ezt az agrárpolitikai döntést
Extrém forrástúlkereslet és alacsony keret: A szárító- és tárolókapacitások modernizálására óriási igény mutatkozott, miközben az 1 milliárd forintos maximális támogatási összeg mellett néhány tucat nyertes projekt elvitte volna a teljes reálisan rendelkezésre álló forrást. A tőkeigényes nagyberuházások elutasítása mellett valószínűleg a döntéshozók több tényezőt figyelembe vettek:
- félbemaradó beruházások (a milliárdos beruházásokhoz jelentős bankhitel és önerő szükséges. A magas kamatkörnyezet, a terményárak volatilitása és az emelkedő építőipari kivitelezési költségek miatt a gigaprojektek megvalósíthatósági kockázata ugrásszerűen megnőtt)
- Egy feszített költségvetési időszakban a döntéshozók hajlamosak visszafogni a nagy, likviditáselszívó tőkeprojekteket.
- Extrém forrástúlkereslet és alacsony keret (ez utóbbi indok sajnos a kisebb mértékű gazdaságokat is érintette, akik maximum 100 millió forintot igényeltek volna)
- A 2026-os év a meteorológiai mérések 1901-es kezdete óta eltelt több mint 125 év legsúlyosabb aszályát hozta Magyarországon, sok tekintetben még a hírhedt 2022-es történelmi szárazságot is felülmúlva. (most az agrárium túlélése a legfontosabb támogatási szempontból)
- A mostani támogatási környezetből az látszik, hogy a támogatásokat a szélesebb gazdálkodói rétegben szeretnék szétosztani, akár, ha a most társadalmi egyeztetés alatt levő „Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer: Válságtámogatás- felhívásra gondolunk, vagy az állatjóléti támogatásokra, vízprémium és generációváltás támogatásokra. A válságtámogatás egy likviditási védőháló aszály, fagy, piaci árzuhanás idején, amely az idei évben meglehet, hogy a kisebb gazdaságok számára az életben maradás záloga lesz.
Nem az a kérdés, hogy szükség van-e korszerű szárítókra, tárolókra, hanem az, hogy kinek fognak szárítani, tárolni: néhány iparibirtoknak, vagy gazdák sokaságának, akik életben tartják a magyar vidéket. A jövő agrárpolitikájában fontos lesz a kis lépések stratégiája, megvizsgálni, hogy mely támogatási formák jelentenének magasabb társadalmi megtérülést. Jelen döntések azt a célt szolgálják, hogy ne néhány automatizált magánbirodalom maradjon talpon, hanem életképesebbé, alkalmazkodni képes váljon a szélesebb rétegű gazdatársadalom.
Teljesen érthető a felháborodás és a csalódottság: hónapok munkája, tervezési költsége és jövőképe foszlott szét egyetlen elutasító határozattal. De a gazdasági realitás talaján állva érdemes másként is rátekinteni erre a döntésre. Egy milliárdos beruházás 50%-os támogatás mellett nem ajándék, hanem óriási kötelezettségvállalás. Kiszámíthatatlan időjárás, nyomott felvásárlási árak és drága hitelek mellett egy ilyen hitelteher könnyen megroppanthatta volna a gazdaságot. A kész tervek, engedélyek nem vesztek el: a gazdaság jövőjéhez felhasználhatóak, amelyek kisebb lépésekben is megvalósíthatók. Most a túlélés, a rugalmasság, a talaj és a víz védelme a prioritás. Az igazi versenyképességet jelenti az, hogy a legnehezebb aszályos évek után is talpon maradunk.
Záró gondolat, amely a fentebb említett IH közleményben is olvasható:
Hamarosan megkezdődik ugyanakkor a 2028-tól induló új programozási időszak tervezése, amelynek keretében az Irányító Hatóság az ágazat aktuális kihívásait megcélzó prioritásokhoz illeszkedő felhívásokat kíván összeállítani, amelyekre várja majd a minőségi pályázatokat.
Kovács Viktória
Agrárközösség Kft. – pályázati üzletágvezető
Kérdése merült fel, és szeretne szakértői segítséget?
Vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, hogy időben elindulhasson az aszálykárhoz kapcsolódó ügyintézés.



