Tizedik alkalommal indul útjára az Agrárközösség – MATE – OTP Agrár szakmai ROADSHOW

Az Agrárközösség Kft. a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az OTP Agrár támogatásával idén már 10. alkalommal rendezi meg országos szakmai ROADSHOW-ját. Az agrárszektor egyik legfontosabb eseménysorozata, amely évről évre teltházas érdeklődéssel zajlik, idén is az ágazatot érintő aktuális kérdésekre és kihívásokra kínál megoldásokat.

A rendezvény célja, hogy az agráriumban tevékenykedő vállalkozók és szakemberek szakmailag felkészülten vághassanak neki a 2025-ös év kihívásainak. A ROADSHOW több városban is megrendezésre kerül, és a szakmai programjában kiemelt szerepet kapnak a következő témák:

  • A 2025-ben induló pályázati lehetőségek, a pályázati dömping hatásai és az elérhető támogatások.
  • Piaci trendek, gazdasági aktualitások és ezek hatása a mezőgazdasági ágazatra.
  • Az agrárdigitalizáció új irányai és annak integrálása a gazdasági tevékenységekbe.

A szakmai előadások középpontjában a korszerű technológiák, fenntarthatóság, valamint az ágazat szereplőit érintő gazdasági változások állnak. A meghívott előadók között elismert szakértők, kutatók, valamint az agrárgazdaság vezető vállalatai szerepelnek, akik gyakorlati tapasztalatokat és hasznos tanácsokat osztanak meg a résztvevőkkel.

A szakmai ROADSHOW évek óta jelentős fórumot biztosít a tudásmegosztásra és az agrárszereplők közötti kapcsolatépítésre. Az esemény különösen aktuális az agrárium jövője szempontjából, hiszen a szektor digitalizációja, a támogatási lehetőségek bővülése és a piaci kihívások mind nagyobb jelentőséggel bírnak a versenyképesség fenntartásában.

A rendezvénysorozat első állomása 2025. február 12-én kerül megrendezésre.

Részletek és további információ:

Várjuk a sajtó képviselőit is az eseményre, ahol interjúlehetőséget biztosítunk a szervezők és előadók számára.

Tisztelettel:
Agrárközösség Kft.

Megosztás:

Facebook
Segítünk céljai elérésében!
Szakértő kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!