Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt össze búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak – jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.
“Sajnos a helyzet a világban – különösen Ukrajnában – napról napra romlik, és ez nemcsak az árakon, hanem a jövőre szánt élelmiszerek elérhetőségén is látszik” – mondta a miniszterelnök.
Kiemelte:a kormány egyrészt a támogatásokon keresztül csökkenteni akarja a gazdálkodók költségeit, amelyek a magas üzemanyagárak, valamint a műtrágyák és magok drágulása miatt közvetlenül hatással vannak az élelmiszerárakra, másrészt létre akar hozni egy hatékony kiskereskedelmi árszabályozási rendszert.
Ugyanakkor azt az irányvonalat is elfogadták, hogy az állam felvásárolja a Szlovéniában megtermelt összes búzát – tette hozzá.
A kormányfő rámutatott: a gazdák így egy vevőt és stabil árat kapnak, tudni fogják, kinek és mennyiért adják el a búzát, ezért az ár is valamennyivel alacsonyabb lesz.
“Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagy kereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük” – mondta Golob.
Ami a kiskereskedelmi árak szabályozását illeti, a kormány nem avatkozik közvetlenül be az árak alakításba – jelezte a kormányfő. Az árakat egy 15 termékből álló kosárral próbálják majd meg szabályozni, amelyről egyeztetnek még a kereskedelmi kamarával.Mint mondta, összehasonlítják, hogy az ugyanolyan minőségű áruk mennyibe kerülnek az egyes kereskedelmi láncoknál, valamint összevetik a szomszédos országokkal, Horvátországgal, Magyarországgal, Olaszországgal és Ausztriával is.
Az adatok mindenki számára nyilvánosak lesznek, és megmutatják, az adott kosáron belül melyik áruházlánc, hogyan alakítja a termékek árát, ezzel megakadályozva, hogy a kereskedők – az amúgy is erős versenypiacon – túl magas árakat szabhassanak meg – húzta alá Golob.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu