Alig két éve fogalmazódott meg a GrainMonitor ötlete, de tavaly nyáron egy startup konferencián már be is mutatták a prototípust és ezzel egy időben gyakorlatilag elindult a termék gyártása is. Mózsa Ferenc, a vállalat alapító tagja arról beszélt, az okos gabonaszondával sikerült megoldást találni egy olyan problémára, ami évszázadok óta állandó fejtörést okozott a mezőgazdaságban, tudhattuk meg a vállalkozás közleményéből.
A gazdák egészen mostanáig kézi hőmérővel tudták csak megnézni egy síktárolóba helyezett terménykupac belsejében lévő hőmérsékletet, ami nem elég pontos és megbízható. A GrainMonitor ezzel szemben automatizált technológia, amivel időt és energiát spórolhatnak meg a szakemberek.
Miután a gabonát betárolják, a munkatársak elhelyezik a szondákat benne. Rendkívül egyszerű, hiszen még csak zsinórja sincs. Agrár szakemberek javaslatai alapján alakítottuk ki a szempontrendszert, a velük folytatott konzultáció eredményeként 100 tonnánként egy eszközt javaslunk elhelyezni. Ettől persze el lehet térni – mondta el Mózsa Ferenc.
Mózsa Ferenc szerint az általuk kifejlesztett technológia csak Magyarországon 173 ezer gabonafélét termesztő cégnek nyújthat segítséget. Az informatikus mérnök hozzátette, a rendszer a szenzorcsövön több ponton mérve óránként egy felhőbe továbbítja az információt, amit aztán a mobilos applikáción vagy a webes felületen is nyomon lehet követni. Az alkalmazás emellett jelez és SMS-t küld, ha bármelyik szonda átlépi a beállított hőmérsékletet.
A szonda három méteres, a kilógó ponton páratartalmat és felszíni hőmérsékletet is mér, hogy legyen viszonyítási alap a terménykupacban lévő hőmérséklettel. Mózsa Ferenc azt is elmondta, hogy az applikációban létre lehet hozni a valóságnak megfelelő virtuális raktárokat, amikben el lehet helyezgetni a szondákat, és segít a tervezésben. A fejlesztés hatalmas előnye, hogy a szondák három-négy éves akkumulátoridővel rendelkeznek, addig még csak tölteni sem kell, csak lebökni és kihúzni a terménykupacból, magyarázta a szakember.
Mózsa Ferenc beszélt arról is, hogy a szenzorok használatával pontosabban és gyorsabban lehet reagálni az esetlegesen felmerülő problémákra, és akár trendeket is meg lehet figyelni. Napok alatt is sok minden történhet, egy felázás vagy egy beázás nagy károkat is tud okozni. A nedvesedés ugyanis mindig egy adott gócponton történik, ahol ezáltal elindul egy belső reakció, ami rothadást, penészesedést eredményezhet. A terménykupac ezáltal elkezd hőt termelni, amit egytized Celsius-fokra pontosan lehet detektálni a szenzorokkal, mondta Mózsa Ferenc.
Ha nem kezeljük a gondot, elkezdhetnek szaporodni a kártevők, gombás fertőzések keletkezhetnek, beindulhat a csírázás és az összetapadás folyamata. A fejlesztéssel támogatjuk a megelőzést – fogalmazott Mózsa Ferenc.
A GrainMonitort egy 21 éves fiatalember, Német István fejlesztette, aki még gyakornokként ismerkedett meg Mózsa Ferenccel. Közösen gondolkoztak különböző szenzorok fejlesztésén, és mivel nem volt tétje a dolognak, a türelem meghozta a gyümölcsét. Ugyan a technológia hőmérője már elérhető volt a piacon, az azokban elhelyezett központi egység egy nagyon komoly fejlesztés. Ami pedig kiváltképpen egyedivé teszi, az a sokéves üzemidő akkumulátorcsere nélkül.
Technológiailag még hatalmas újítás, hogy a kommunikációra egy olyan hálózatot használunk, amit más nem. Bázisállomást sem kell telepíteni és zsinórral sem kell bajlódni. Egyszerűen kiveszed, bedugod és működik – jelentette ki Mózsa Ferenc.
(A cikkben felhasznált képek a GrainMonitor tulajdonát képzik.)
Forrás: agrarszektor.hu