MKB Bank – Gazda Kontroll Fenntarthatósági Program a mezőgazdaságban – Növénytermesztés tematikus szakmai nap
2021. augusztus 18., szerda
Július hónapban került megrendezésre az MKB Bank és a Gazda Kontroll által közösen szervezett Növénytermesztés tematikus szakmai nap, amely a fenntarthatóság négy alapelemére épülő rendezvénysorozat része. A bemutatók és az előadások nagy létszámú érdeklődőre tettek szert és kifejezetten a növénytermesztés témakörére fókuszáltak.
Simon Attila az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője a következő hétéves ciklusra vetítette előre a pénzintézetek által nyújtható finanszírozási lehetőségeket, amelyek nagy segítséget nyújthatnak a gazdák számára. A magyar agrárium finanszírozási igényeinek kiszolgálásában kiemelt szerepet tölt be az MKB Bank.
A rendezvényen a Gazda Kontroll Kft. ügyvezető igazgatója Bányai Tibor hangsúlyozta, hogy mennyiségben és minőségben is törekednek a gazdák igényeit kiszolgálni.
Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelő államtitkár a fenntarthatóság kérdéskörével kapcsolatos pályázati felhívásokat emelte ki, amely több gazdálkodóhoz juthat el és megemelt finanszírozási mértékben, megnövelt keretekkel vehetnek részt az új programokban.
Az Andest-2005 Kft. brand managere Csáki Miklós a precíziós gazdálkodásban kiírt pályázatok kapcsán elérhető mezőgépek forgalmazásában nyújt segítséget vállalkozásával, így a megfelelő felszereltségű eszköz a megfelelő időben érkezhet a gazdálkodóhoz.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.