A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében hétfőn.
Varga Mihály kiemelte, hogy a beruházások segítségével több mint 1000 munkahely megtartása vált biztossá. Emellett 30 új álláshely is létrejött. Az alábbi fejlesztések valósultak meg:
Varga Mihály kitért arra is, hogy a Nagyvállalati Beruházási Támogatás segítségével a járvány kitörése óta 53 vállalat összesen 110 milliárd forintos beruházása valósult meg, 42 milliárd forintnyi költségvetési támogatással. A beruházásoknak köszönhetően 22 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, és 500 új munkahely jött létre – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Forrás: agrarszektor.hu