Mezőgazdasági hírek

Méhlegelő családok bevonásával

2020. július 2., csütörtök
„Élet-sziget” címmel alakít ki közösségi méhlegelőket Óbuda-Békásmegyer önkormányzata és az Ébredj! mozgalom. A civil szerveződés június 27-28-án a Virágnyereg út rézsűjén kezdi meg a munkát, e hétvégén a szervezők várják a kezdeményezést támogató családok segítségét.

A közösségi eseményen kialakítandó méhlegelőt a résztvevő családok bevonásával hozzák létre. Előzetesen a rézsűt megtisztították, de a méhlegelő és környékén a szemétszedés folyamatosan zajlik. Majd ezt követi maga a vetés, amihez 35 fajta növényből álló magkeveréket alkalmaznak.

A kezdeményezés eredetileg Burján Ferenc, Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának alpolgármester ötlete, megvalósulásában a Stromajer Andrea, az Ébredj! mozgalom vezetője volt a segítéségre.

„Keveset foglalkozunk a méhekkel és más rovarokkal, pedig nagyon fontosak a természet, és maga az emberi lét számára is. Sajnos élőhelyük évről évre mindinkább visszaszorul, köszönhetően a mezőgazdasági rovarirtó szerek alkalmazásának, emiatt számuk is folyamatosan csökken, évente közel 10 000 méh pusztul el.”



Az önkormányzat ezért a “méhek mögé állva” méhlegelőt alakít ki élőhelyüket kiszélesítésért.

Remélem, a későbbiekben a családok bevonásával a kezdeményezés a kerületen belül több helyen is megvalósul, illetve akár más kerületek is kedvet kapnak a projekthez, azonban mindehhez ősztársadalmilag szemléletváltásra van szükség” – mondja Burján Ferenc alpolgármester.

Az önkormányzat további célja, hogy a későbbiekben az útszakasz másik oldalának a rézsűjén is méhlegelőt hoznak létre.

A magánszemélyek által életre hívott Ébredj! mozgalom gyerekes családok összefogásával és az azonnali cselekvés szándékával alakult. A szervezet több természet- és környezetvédelmi akciót valósított már meg. Tavaly országos faültetési akciókat szerveztek iskolák, óvodák kertjében, önkormányzatok által felajánlott területeken – összesen 20 ezer fát ültettek el a programnak köszönhetően. Pályázatot hirdettek szintén iskolák, óvodák és családok körében a kisállatok téli áttelelésének segítésére.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu