Leginkább Lengyelországból érkezik be jelentősebb mennyiségű tojás – mondta az InfoRádiónak a Tojásszövetség titkára. Molnár Györgyi hozzátette, hogy mindez nehéz helyzetbe hozza a hazai termelőket.
A Tojásszövetség mezőgazdasági titkárának elmondása szerint, miután a tavalyi évben jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon – írja az Infostart.
A valóságban viszont, részint a koronavírusnak köszönhetően, valamint a kínai keresletnek, és mert tőzsdére ment az ár, eszmétlen mód megemelkedtek a takarmányárak, ennél fogva a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően.
Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt. És nyilvánvalóan, amikor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, az szembemegy az árnövekedési tendenciával – magyarázta Molnár Györgyi. Tehát azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta, hogy nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt – elsősorban a lengyel – import is.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.