Mezőgazdasági hírek

Megjelent a fehérpenész, de jó állapotú a napraforgó

2019. augusztus 6., kedd

Augusztus első hetét a kissé változékony, de meleg időjárás jellemezte. A nappali hőmérséklet általában 30 C körül alakult, felhős napokon inkább alatta maradt. Az éjszakákat 15-20 C jellemezte, erős harmatképződéssel. Növényvédelmi szempontból most inkább a kártevők erősödő jelenléte a jellemző.

Az előző időszakban esett csapadék miatt egyre több hántott terület zöldül ki, ezért fokozott figyelmet kell fordítani a tarlók ápolására, és eljött az ideje a talajlazítás megkezdésének is, most a kedvező talajnedvességi állapotok miatt ezt a műveletet jó minőségben lehet elvégezni, amennyiben betartjuk az alapvető agrotechnikai szabályokat.

A napraforgó elvirágzott, mely szerencsére hetekig tartott. A virágok megtermékenyülése jónak mondható, a külső virágkörökben már kifejlett kaszatokat lehet látni. A korábbi, jelentősebb esőzések ellenére a növények egészségi állapota jónak mondható, elsősorban ott, ahol betartották a vetésváltás alapvető szabályait, illetve a preventív fungicides kezeléseket időben elvégezték.

A fehérpenészes (szklerotíniás) rothadás tüneteit a területek mintegy 20%-án figyelték meg, de csak a növények néhány százaléka beteg. Alternáriás- és fómás megbetegedésből több van ugyan, de a tünetek enyhén jelentkeznek egyelőre. Diaportét és botrítiszt jelenleg még nem látni a növényeken.

A következő időszakban a sülevényes, könnyen kiszáradó területeken foltszerűen többfelé meg fog jelenni a makrofomina, melyet a gazdálkodók egy része a heterogén talajviszonyoknak tud be. A kórokozó melegigényessége miatt jelenik meg először ezeken a foltokon. A megbetegedés súlyos esetben szártörést okoz, az ilyen növényeket a szél könnyedén a talajra dönti.

A kukorica-állományokon eddig nem jelentkeztek aszálytünetek. Általános a kukoricamoly és az amerikai kukoricabogár fertőzöttség. Míg az előbbi rajzása folyamatosnak mondható, ezért újabb fertőzések várhatóak, a kukoricabogár imágók elvándorlása megkezdődött a kukoricáról. A bogarak érési táplálkozást folytatnak, ezért más növények virágporát is szívesen fogyasztják. Tojásaik lerakására adottak az optimális feltételek, ezért várhatóan jövőre sem lesz kisebb az amerikai kukoricabogár populáció.

Több bagolylepke faj rajzása is tart (saláta- felkiáltójeles- gyapottok bagolylepke), ezek közül elsősorban az utóbbi repülését kell fokozottan figyelemmel kísérni. A kukorica és más potenciális tápnövények fertőzöttsége eddig alacsony maradt, de a fokozatosan emelkedő rajzás meglepetéseket is okozhat. A rajzással párhuzamosan várható a hernyók megjelenése a kukorica csöveken és más szabadföldi zöldségféléken. Amíg nem tömeges a rajzás, a napraforgó nincs veszélyben.

Továbbra is igen fontos feladat a kizöldült tarlók ápolása, mert csak így gátolhatjuk a kártevők szaporodását, melyek veszélyeztetik az ősz folyamán elvetésre kerülő növények zavartalan fejlődését, illetve a gondosan művelt tarló mikrobiológiai élete segíti a talaj beéredését.

Forrás: agroforum.hu