A miniszter az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kiemelte, Magyarország a kiterjedt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati tevékenységének köszönhetően biomasszában kiemelten gazdag terület, ugyanakkor a biomassza kapacitásnak jelentős része még mindig kiaknázatlan.A potenciál kihasználásához elengedhetetlen az uniós kutatási és fejlesztési források igénybevétele, amelyekből jelenleg elsősorban a korábban csatlakozott, nyugati tagállamok részesednek. A kelet-közép-európai tagállamok részesedése ezekből a forrásokból mindössze 10 százalék körüli. Ezen az egyenlőtlen helyzeten mindenképpen változtatni kell a jövőben – emelte ki a tárcavezető.
Tájékoztatása szerint az uniós agrárminiszterek ülésükön az Európai Biomassza Alapú Gazdasági Stratégiáról vitáztak, amelynek kapcsán Phil Hogan, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztos támogatásáról biztosította a két éve magyar javaslatra elindított, a Kelet-Közép-Európában meglévő biomassza potenciál kihasználását célzó Bioeast kezdeményezést.
Az agrárminiszter szerint több forrást kellene biztosítania az uniónak a kutatási-fejlesztési forrásokból
“A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének kulcsa a minél magasabb hozzáadott értékű feldolgozás, ehhez nyújthat segítséget a brüsszeli kutatási és innovációs alapok minél jobb kiaknázása” – hangsúlyozta a miniszter.
Mint elmondta, a tanácskozáson tájékoztatást adott a novemberben Budapesten megszervezett nemzetközi Bioeast konferenciáról, amely a térségbeli országok biomassza alapú gazdaságának kutatási és innovációs potenciáljának kiaknázását célozta.
A beszámoló szerint a konferencián egyetértés mutatkozott abban, hogy a biomassza alapú gazdaságot érintő stratégiai kutatási és innovációs területek fejlesztésében nagy lehetőségek vannak, ideértve a mezőgazdasági tudás- és innovációs rendszereket, az édesvízi akvakultúrát, az erdőgazdálkodást, valamint a fenntartható termelést és biomassza feldolgozást.
Ezen tematikus területek előtérbe helyezése jelentheti a megoldást arra, hogy a jövőben nagyobb részesedés jusson Kelet-Közép-Európának az Európai Unió Horizont 2020 és Horizont Európa nevű kutatási keretprogramjainak agrár-kutatás-fejlesztésre fordítható forrásaiból.
Nagy István szerint kiemelt feladat a hazai biomassza alapú gazdaság fejlesztése annak érdekében, hogy az agrárgazdasági szereplők számára is elérhetőek legyenek az uniós és hazai iparfejlesztési stratégiai intézkedések. Fontos célnak nevezte, hogy a biomassza alapú gazdaságfejlesztésből származó előnyöket helyi szinten lehessen hasznosítani, ezzel is elősegítve a fenntartható gazdasági növekedést. Ebben segíthet a magyar javaslatra a visegrádi országok körében indult, jelenleg már 11 kelet-közép-európai EU-tagország által támogatott és az Európai Bizottság által is pozitívan fogadott Bioeast elnevezésű kezdeményezés – húzta alá az agrárminiszter.