Mezőgazdasági hírek

Közép-Európai sikertörténet

2021. október 3., vasárnap

Jelentős részben helyben termelt alapanyagból állít elő fermentált növényi talajjavító terméket a Pannonia Bio Zrt. ma átadott új üzemében, a Pannonia Grow-ban, Dunaföldváron. 

A gyártási innovációk lehetővé teszik a takarmánykukorica minden összetevőjének, a rostnak és egyéb származékoknak a hasznosítását is, vagyis a feldolgozás során nem marad hátra hulladékA gyártási innovációk lehetővé teszik a takarmánykukorica minden összetevőjének, a rostnak és egyéb származékoknak a hasznosítását is, vagyis a feldolgozás során nem marad hátra hulladék

Fotó: Czifrik Kati

A legnagyobb európai gabona-biofinomító új egysége évi 15 ezer tonnát fog előállítani az új termékből, amivel jelentősen hozzájárul a térség mezőgazdaságának stabilitásához, valamint a fenntarthatóbb és környezetkímélőbb európai agrárgazdálkodáshoz.

A beruházást Közép-Európai sikertörténetnek nevezte Nagy István agrárminiszter, aki hangsúlyozta: a hazai termelők már száz évvel ezelőtt is tudták, mit jelent a hozzáadott érték. Emiatt mondták, hogy a kukoricát a „jószágok bőrébe csomagolva” kell eladni. A Pannonia Bio ugyanígy tesz a kukoricával, csak XXI. századi formában.

A terményből energiát, üzemanyagot – GMO mentes, importszóját kiváltó, fehérjében gazdag – takarmányt, mostantól pedig szervesanyagutánpótlást biztosító terméket állít elő, amely fenntartható módon járul hozzá a talaj minőségének megőrzéséhez.

“A Pannonia Bio Zrt. 2012 óta erős motorja a magyar agráriumnak és ezzel a nemzetgazdaságunknak is. Dunaföldvár Magyarország egyik fő kukoricatermesztő régiójában található, és az agrárium gerincét adó családi vállalkozások itt is fontos szereplők, akik, az üzem felvásárló kapacitásának hála, stabil kereslettel számolhatnak” – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Nagy István agrárminiszter, Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója és Süli János tárca nélküli miniszter az átadó ünnepségenNagy István agrárminiszter, Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója és Süli János tárca nélküli miniszter az átadó ünnepségen

Fotó: Czifrik Kati

Kiemelte, hogy hazánk Franciaország és Németország után az EU harmadik legnagyobb bioetanol-előállítója, az egy főre jutó etanoltermelést tekintve pedig globálisan a harmadik helyet foglalja el, amiben csak Brazília és az Egyesült Államok előz meg minket. Az európai felhasználás 17 százalékát a magyar üzemek biztosítják. Ha az itthon megtermelt kukoricát nem terményként, hanem hozzáadott értékkel, feldolgozott termékként exportáljuk, az komoly gazdasági előny. Mint mondta, közösen építjük a 21.századi magyar agráriumot, amely mindig a helyi gazdaságot támogatja, mindig zöld, fenntartható és környezetbarát.

A vállalat és a térség kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatát emelte ki az üzemátadó ünnepségen Süli János tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Dunaföldvár mindig fontos gazdasági szerepet töltött be az Alföld és a Dunántúl kapcsolatában, és napjainkban látványosan fejlődik ipara, infrastruktúrája. Az elmúlt időszakban 60 kilométer új út épült, és több mint 330 kilométernyi utat újítottak fel a térségben – mondta. A Pannonia Bio Zrt. a környék egyik legnagyobb foglalkoztatója, innovatív cég, amely az elsők között ajánlott fel segítséget fertőtlenítőszerek formájában a lakosságnak, valamint az egészségügyi intézményeknek a pandémia kezdetén.

A Pannonia Bio évi több mint 1,2 millió tonna gabona feldolgozásával a magyar kukoricapiac kulcsfontosságú szereplőjeA Pannonia Bio évi több mint 1,2 millió tonna gabona feldolgozásával a magyar kukoricapiac kulcsfontosságú szereplője

Fotó: Czifrik Kati

„A fosszilis nyersanyagok és a petrolkémiai technológiák mellett érdemes nagyobb teret adni a bioenergetikának és a biomassza-alapú termékek előállításának” – fogalmazott Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója. A Pannonia Biohoz hasonló biofinomító üzemek kiszámítható keresletet garantálnak a mezőgazdasági termelők számára.A dunaföldvári a kontinens legnagyobb gabona biofinomító üzeme, amely a termelési hatékonyságot illetően is a világ élmezőnyéhez tartozik. Ennél fogva csökkenti a hazai mezőgazdasági termelők kockázatait és ösztönzően hat további beruházásaikra.”

A vállalat gyártási innovációi lehetővé teszik a takarmánykukorica minden összetevőjének, a rostnak és egyéb származékoknak a hasznosítását is, vagyis a feldolgozás során nem marad hátra hulladék: megvalósul a körforgásos gazdálkodás. A termények feldolgozásával pedig Európa szerte keresett termékeket, a többi közt biogázt, bioetanolt, állati takarmányt és kukoricaolajat, valamint mostantól magas szervesanyag tartalmú fermentált talajjavítót is előállítanak Magyarországon. A Pannonia Bio harmincnál több országba exportál.

A vállalat tevékenységében hangsúlyos az energiahatékonyság, amely nemcsak a gyártási folyamatokat jellemzi, hanem az előállított bioetanol értékesítésével is hozzájárulnak az üvegház hatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez.

Az általuk előállított bioüzemanyag évente 800 ezer tonna széndioxid kibocsátását előzi meg az EU közlekedési szektorában.

Az új üzem 3,5 milliárd forintból, saját és piaci banki forrásból valósult megAz új üzem 3,5 milliárd forintból, saját és piaci banki forrásból valósult meg

Fotó: Czifrik Kati

A jelenlegi beruházás része a Pannonia Bio 2020-ban indult 3 éves fejlesztési tervének, aminek a következő állomása egy világszinten is újdonságnak számító árpafeldolgozó üzem létesítése lesz.

A most átadott üzemet 3,5 milliárd forintból valósították meg, saját és piaci banki forrásból. Ugyanezen fejlesztési terv keretében, a megvalósult energiahatékonysági és megújuló energia-felhasználási beruházások eredményeként nagyságrendileg 25 százalékkal csökken az üzem fosszilis alapú energiafelhasználása. A Pannonia Bio éves szinten több, mint 500 millió euróval (közel 156 milliárd forinttal) járul hozzá a magyar GDP-hez.

A cég 2012 óta üzemeltet biofinomítót Dunaföldváron, és ez azóta közel háromszorosára emelte termelőkapacitását. Takarmány-, élelmiszeripari és egészségügyi termékeket, biokémiai anyagokat, továbbá bioüzemanyagokat állít elő a kőolaj alapú termékek alternatívájaként. Az évi több mint 1,2 millió tonna gabona feldolgozásával a magyar kukoricapiac kulcsfontosságú szereplője. Több százezer tonna fehérjében gazdag takarmányt, több mint 500 millió liter bioetanolt és 10 ezer tonna feletti mennyiségű kukoricaolajat termel.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu