Mezőgazdasági hírek

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 25., péntek

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A hazai halgazdálkodás és akvakultúra egyik legfontosabb szakmai fórumán az innováció került középpontba – írja közleményében az Agrárminisztérium. Szentpéteri Sándor az eseményen ismertette, hogy Magyarországon folyamatban van a 2021-27-es időszakra vonatkozó felülvizsgált Nemzeti Akvakultúra Stratégiai Terv és a Magyar Akvakultúra-fejlesztési Operatív Program előkészítése. Leszögezte: a környezetbarát megoldások, a klímasemlegesség, a biodiverzitás megőrzése és az ökoszisztéma-szolgáltatások az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fognak kapni, azonban ezek nem mehetnek a versenyképesség rovására. A programozás során ezért a környezeti, gazdasági és szociális fenntarthatóságnak együtt kell járnia a versenyképesség fejlesztésével.

,,Ennek értelmében a fejlesztési célú beruházások megvalósítása és az innováció továbbra is fontos szerepet fog játszani hazánk akvakultúra-fejlesztési stratégiájában, emellett arra törekszünk, hogy a támogatott innovációs projektek még gyakorlatorientáltabbak legyenek.”

Mint fogalmazott: szintén fontos a nemzeti stratégiai tervezés kereteit meghatározó, fenntartható akvakultúráról szóló bizottsági iránymutatás, melynek felülvizsgálata jelenleg zajlik, de várhatóan az év végéig véglegesítik és elfogadják. Ezenfelül meghatározó hazánk szempontjából az Európai Zöld Megállapodás és az ennek részét képező „Termőföldtől az asztalig” stratégia, valamint a Biodiverzitás Stratégia, hiszen ezekre az alapdokumentumokra építjük az itthoni stratégiát és programot egyaránt.

Forrás: agrarszektor.hu