Mezőgazdasági hírek

Jó öt százalékkal drágult a szójabab múlt héten

2021. január 11., hétfő

Chicagóban a szójabab 5,1 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal, a kukorica pedig 2,2 százalékkal drágult január első hetében. A búza viszont 0,6 százalékot vesztett értékéből.

A szójabab a lendületes jó öt százalékos drágulás után tonnánként 505,92 dollárba került. Ez hat és fél éves csúcs, ha még ötven dollárt szedne magára a kurzus a közeli hetekben, akkor már nyolc éves magasságban lenne az árszint. Továbbra is komoly aggodalmak vannak a dél-amerikai csapadékhiány miatt, így ott az átlagtól elmaradó termésre számítanak sokan. A repce is majdnem ilyen arányban, 4,5 százalékkal drágult már az év elején és 290 dollárba került ezután egy tonna. A kukorica 195,5 dollár/tonnás értéke 2,2 százalékos pluszt jelentett, miközben a búza 0,6 százalékkal vesztett értékéből és 234,6 dollárba került egy tonna.

A kereskedők a piacon már az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) január 12-én ismertetendő kereslet-kínálati jelentése alapján spekuláltak. Kedden pontosabb becsléseket hoznak majd nyilvánosságra arról, hogy a gazdálkodási év végére milyen készletadatokra számítanak a szakértők. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy a héten az USDA csökkenti a 2020-as amerikai kukorica- és szójabab-betakarítási becsléseit is. Ez egyértelműen a további áremelkedés irányába ható üzenet lenne a parkettnek.

A kevésbé figyelt agrártermékek közül a zab, a kakaó és a kávé vesztett értékéből, de a többi mind drágult. Az elmúlt héten a zab ára 1,7 százalékkal, a kakaó kurzusa 3,9 százalékkal, a kávé árjegyzése pedig 4,2 százalékkal csökkent. Ezekkel szemben a rizs 2,3 százalékkal, a szójaliszt 2,5 százalékkal, a szójaolaj 2,69 százalékkal, a cukor 0,5 százalékkal, a narancslé pedig 1 százalékkal drágult.

Párizsban a malmi búza 1,6 százalékkal drágult az elmúlt héten, a repce pedig 5,2 százalékot szedett magára, ezzel szemben a kukorica árjegyzése 7,5 százalékkal csökkent. Európában egy tonna malmi búza ezek után 216,75 euróba, egy tonna repce 440 euróba, míg ugyanennyi kukorica 202,5 euróba került.

Forrás: agroforum.hu