Ezt a tendenciát erősítik meg az európai referencialaboratórium riasztásában szereplő, 2005-ből és 2016-ból származó adatok. Emellett szintén ezt támasztják alá a Hollandiában nemrég napvilágra került esetek is, ahol előbb bütykös hattyúban, majd a napokban egy baromfitartó telepen is kimutatták a betegséget.
Bár hazánk 2020. szeptember 8-án visszanyerte az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerinti madárinfluenzamentes besorolását, mindez önmagában semmiképpen sem indokolja a járványvédelmi fegyelem lazítását. Kizárólag az előírások maradéktalan betartásával és folyamatos készenléttel lehetséges ugyanis megelőzni, hogy a vírus újra megjelenjen Magyarországon!
Felhívjuk a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy továbbra is érvényben van a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat, melynek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni. Mindemellett kiemelt jelentőségű a szárnyasok és vadon élő madarak találkozási lehetőségének csökkentése, lehetőség szerint teljes kizárása, mert ezáltal minimalizálható a házi állomány megfertőződésének kockázata.
A fent hivatkozott országos főállatorvosi határozat, valamint a járványvédelmi minimumfeltételek és további hasznos információk elérhetőek a Nébin honlapján létrehozott tematikus aloldalon: https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza.
Forrás: agrotrend.hu