A felsőoktatás innovációban betöltött szerepéről szervez online beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NAK TechLab programja keretében.
A generációváltás a mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása, eredményes megvalósulásához az agrárképzés modernizálására is szükség van, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt célja, hogy segítse ezt a folyamatot. A kamara NAK TechLab programja – a Design Terminal közreműködésével – „A felsőoktatás szerepe az innovációban” címmel rendez online eseményt, ahol arról lesz szó, hogyan lehet beépíteni a képzési rendszerbe a gyakorlatorientált megközelítést, az innovációt – és hogy mindez milyen hatással lesz a szektor jövőjére.
Fotó: NAK
A NAK TechLab egyetemi ötletversenye is ezt a folyamatot erősíti;a harmadik éve megrendezésre kerülő verseny a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat – nem csak agrár szakirányon tanulókat – szólítja meg, akik innovatív ötletükkel válaszolnak az agráriumot érintő kihívásokra.
„Hiszünk abban, hogy az innováció a felsőoktatási intézmények berkein belül gyökerezik. Ezt a gondolatot erősítve rendezzük meg minden évben egyetemi agrárinnovációs ötletversenyünket is, hogy a fiatalok figyelmét az agráriumban rejlő lehetőségekre fordítsuk és megalapozzuk az agrárszektor jövőbeli fejlődését, a fiatalok támogatásán keresztül.” – hangsúlyozza Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.A május 11-én megrendezésre kerülő beszélgetés célja, hogy a fiatalok figyelmét az agráriumra irányítsa; bemutassa, hogy a folyamatban lévő agrárképzési átalakítások milyen jövőbeli lehetőségekkel járnak.
Szó lesz a jelenlegi képzési rendszer fejlesztendő területeiről, illetve a gyakorlati oktatás (például nagyvállalati duális képzések, tanműhelyek) korszerűsítéséről, valamint az innovációs és digitalizációs folyamatok integrálásról az oktatási rendszerbe.
A rendezvény nyitott, bárki számára megtekinthető a Facebookon.
A rendezvény időpontja: 2021. május 11., 18:00-19:00 óra
A beszélgetés résztvevői:
A beszélgetést Győrffy Balázs, a NAK elnöke vezeti.
Fotó: NAKAz élő közvetítést a NAK TechLab és a Design Terminal Facebook oldalán lehet követni.
Az esemény elérhetősége: https://www.facebook.com/events/1828944960612706/
A rendezvényt megelőzően és közben egyaránt lehetőség lesz kérdéseket is feltenni a komment szekcióban.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu