A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.
Egy iráni üdülővárosban, a Kaszpi-tenger déli partján fekvő Ramsarban 18 ország képviselői fogadták el az egyezményt 1971. február 2-án, ami 1975. december 21-én lépett érvénybe. Ez jelentős mérföldkőnek számított a természetvédelemben, napjainkra pedig (az elmúlt 50 év során) az egyezmény testületeinek tevékenységi köre kiszélesedett.
Azonban a tapasztalatokból levont következtetések hamar rávilágítottak arra, hogy az élőhelyek védelme önmagában nem elegendő, kiemelt figyelmet kell fordítani az ökológiai rendszer megőrzésére, miáltal fenntartható a vizes élőhelyeken előforduló fajok eltartása.
A jelenlegi 171 aláíró országnak alapkötelezettsége, hogy a vizes élőhelyek védelmét beillesszék földhasználati és regionális tervezési folyamataikba, valamint minden vizes élőhellyel kapcsolatban érvényesülniük kell a fenntartható használat kritériumainak.Hazánk 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, és számos hazai területet megjelölt a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, ezek száma immáron 29-re nőtt az országban.
Ezek közül a legnagyobb kiterjedésű a Balaton, amit a Hortobágy követ. A sort pedig a Szaporcai Ó-Dráva-meder zárja.
A vizes élőhely fogalmának magyar értelmezése alapján mindazokat a víztereket vizes élőhelynek kell tekinteni, amelyekben középvízállás esetén az átlagos felületarányos vízmélység a 2 m-t nem haladja meg.
Ha a felületarányos vízmélység 2 m-nél nagyobb, akkor a vizes élőhelyek tipikusan szegély jellegűek.
Emiatt a medernek csak azt a részét lehet vizes élőhelyekhez számítani, ahol a meder felületének (állóvizeknél) vagy mindkét oldali partszegélyének (vízfolyásoknál) legalább az egyharmadát hínár- és/vagy mocsári növényzet borítja (elsősorban állóvizeknél), illetve kifejezetten partszegélyi növényállományok (hinarasok, mocsári és/vagy magaskórós növényzet, égeresek, bokorfüzesek) kísérik.
Nemzetközi szinten általánosan öt nagy csoportot különítenek el osztályozásuknál:
– tengeri élőhelyek (partvidéki vizes élőhelyek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
– deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
– tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes élőhelyek);
– folyó menti élőhelyek (vízfolyások mentén);
– mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők).
Forrás: magyarmezőgazdasag.hu
