Idén ötven éves a vizes élőhelyek megőrzéséért létrehozott egyezmény
2021. február 10., szerda
A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.
Egy iráni üdülővárosban, a Kaszpi-tenger déli partján fekvő Ramsarban 18 ország képviselői fogadták el az egyezményt 1971. február 2-án, ami 1975. december 21-én lépett érvénybe. Ez jelentős mérföldkőnek számított a természetvédelemben, napjainkra pedig (az elmúlt 50 év során) az egyezmény testületeinek tevékenységi köre kiszélesedett.
Azonban a tapasztalatokból levont következtetések hamar rávilágítottak arra, hogy az élőhelyek védelme önmagában nem elegendő, kiemelt figyelmet kell fordítani az ökológiai rendszer megőrzésére, miáltal fenntartható a vizes élőhelyeken előforduló fajok eltartása.
A jelenlegi 171 aláíró országnak alapkötelezettsége, hogy a vizes élőhelyek védelmét beillesszék földhasználati és regionális tervezési folyamataikba, valamint minden vizes élőhellyel kapcsolatban érvényesülniük kell a fenntartható használat kritériumainak.Hazánk 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, és számos hazai területet megjelölt a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, ezek száma immáron 29-re nőtt az országban.
Ezek közül a legnagyobb kiterjedésű a Balaton, amit a Hortobágy követ. A sort pedig a Szaporcai Ó-Dráva-meder zárja.
A vizes élőhely fogalmának magyar értelmezése alapján mindazokat a víztereket vizes élőhelynek kell tekinteni, amelyekben középvízállás esetén az átlagos felületarányos vízmélység a 2 m-t nem haladja meg.
Ha a felületarányos vízmélység 2 m-nél nagyobb, akkor a vizes élőhelyek tipikusan szegély jellegűek.
Emiatt a medernek csak azt a részét lehet vizes élőhelyekhez számítani, ahol a meder felületének (állóvizeknél) vagy mindkét oldali partszegélyének (vízfolyásoknál) legalább az egyharmadát hínár- és/vagy mocsári növényzet borítja (elsősorban állóvizeknél), illetve kifejezetten partszegélyi növényállományok (hinarasok, mocsári és/vagy magaskórós növényzet, égeresek, bokorfüzesek) kísérik.
Nemzetközi szinten általánosan öt nagy csoportot különítenek el osztályozásuknál:
– tengeri élőhelyek (partvidéki vizes élőhelyek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);
– deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);
– tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes élőhelyek);
– folyó menti élőhelyek (vízfolyások mentén);
– mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők).
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.