Mezőgazdasági hírek

Hagyomány és génmegőrzés

2022. szeptember 2., péntek

A csemői Marosi Faiskola évek óta ápolja a híres dísznövény-nemesítő, Kováts Zoltán szakmai örökségét. A hazai klímára nemesített, kiváló díszítőértékű fajták magtermesztésével, szelektálásával, egyöntetűvé tételével és népszerűsítésével arra törekednek, hogy azok mind több település virágágyi kiültetésében helyet kapjanak.

Hosszú évekre visszatekintő hagyomány már, hogy Kováts Zoltán egynyárivirág-nemesítő tiszteletére halálának évfordulóján emléknapot tartanak. A Dr. Kováts Zoltán Baráti Kör és a Marosi Faiskola szervezésében idén is előadásokkal színesített bemutatón vehettek részt az érdeklődők az alföldi településen, Csemőn. A Nagykőrös és Cegléd külterületéből alakult Csemő 1952-ben vált önállóvá. A fiatal, 4100 lelket számláló település évek, évtizedek óta feltűnően szép virágos környezetével hívja föl magára a figyelmet, 1998-ban az Európa legvirágosabb községe versenyben bronz minősítést szerzett.

A szakmai nap idén is Csemő központjában, a nemesítőnek emléket állító haranglábnál kezdődött, ott gyűltek egybe a meghívott szakemberek.

A település központi terét, a városháza és a helyi iskola környezetét, illetve a főbb utakat pedig, mint minden évben, sok ezer magyar nemesítésű egynyári virág díszíti.

Termesztőtelepi feladatok

Kováts Zoltán fajtáinak génmegőrzésében a Marosi Faiskola évről évre áldozatos munkát végez azzal, hogy vállalta a virágok magtermesztését. Kováts Zoltán nemesítői munkájának célja az volt, hogy olyan fajokat és fajtákat találjon és nemesítsen, amelyek igazodnak a magyarországi éghajlati sajátosságokhoz, megfelelő a szárazság- és hőtűrésük, hosszan virágoznak, magas díszítőértékkel és jó bokrosodó képességgel rendelkeznek, emellett költséghatékony a fenntartásuk. A Marosi Faiskola magtermesztő centrumában szintén azért fáradozik, hogy pontosan tudja rögzíteni és egyöntetűvé tenni a fajták azon tulajdonságait, amelyeket Kováts Zoltán szelektált.

Az általuk termesztett magokat forgalmazzák is, jellemzően önkormányzatoknak értékesítik, közterületi beültetésekhez.

Az ország minden területéről jelenleg mintegy hatvan önkormányzatnak szállítanak virágmagokat. A faiskola vezetői, Marosi Mihály és lánya, Marosi Nóra irányítják a nagy szakértelmet és elkötelezettséget igénylő magter­mesztési munkát.

Marosi Mihály elmondta, hogy a hazai klímához egyébként is kiválóan alkalmazkodó fajták ellenálló képességét igyekeznek maximálisra növelni azzal, hogy a hideghajtatásból származó, tűzdelés nélkül nevelt palántákat két hétig a fóliasátorokon kívül „edzik”, így kompakt, erős palántákat ültetnek a faiskola magtermesztő parcelláiba. A magokat április közepén vetik tőzeg alapú keverékbe, amibe lazításként még komposztot is tesznek. Idén a palántákkal semmilyen növényvédelmi probléma nem volt, a nevelés során és a kiültetett állományban sem kellett védekezni. Kiültetés előtt a másfél hektáros táblát megtervezik, elsődleges szempont, hogy lehetőség szerint két egymást követő évben ugyanaz a fajta ne kerüljön ugyanarra a helyre, és természetesen az izolációs távolságot is igyekeznek betartani.

Az ültetés jellemzően május 10-15. közé esik. Változik, hogy melyik fajtából mennyit ültetnek ki egy adott évben.

A kevésbé népszerű fajtákból – bár ezek magtermesztését is fenn kell tartani – kevesebbet ültetnek. Ha pedig egy fajtából az előző évben sok egyedet kellett szelektálni, abból következő évben többet kell ültetni, hogy folyamatosan elegendő mag legyen elérhető. A palántákat 40 × 40 centiméteres térállásra ültetik, ez a magtermesztés és a növényvédelem miatt is fontos, mert így az állomány levegős, áttekinthető, a növények pedig szabályos alakúak lesznek. Év közben a növényállományt folyamatosan ellenőrzik, igyekeznek minimálisra szorítani a vegyszeres növényvédelmet, nem tápoldatoznak, viszont évente többször is szórnak a növények köré marhatrágya-granulátumot.

A fajták magjait éréstől függően folyamatosan szedik, és egyúttal szelektálják is az állományt. Az őszi fagyok előtt az állományt lekaszálják, a gyökérzetet a talajban hagyják.

A talajt azt követően talajbaktériumos készítménnyel kezelik, majd 30-40 centiméter mélyen szántják.

Tavasszal vetés előtt még egyszer szántják, majd tárcsázzák. Mikroszórófejekkel öntöznek.

Aki kipróbálja, újra keresi

Marosi Mihály azt is kiemelte, hogy a fajtákat sokan nem ismerik, ám akik már kipróbálták, újra ültetik. Céljuk, hogy a közeljövőben az érdeklődő kerttervezők és önkormányzati zöldfelület-kezelésben dolgozó szakembereknek bemutatókat, workshopokat tartsanak, ahol lehetőség lenne felhívni a figyelmet ezeknek a fajtáknak a gyakorlati jelentőségére és kiváló tulajdonságaira. Mivel nem ismerik a fajtákat, a növénytársításokba sem tudják elhelyezni őket a tájépítők, kerttervezők.

A legkedveltebb, legsikeresebb fajok továbbra is a bársonyvirág (Tagetes patula), a kakastaréj (Celosia argentea plumosa) és a kúpvirág (Rudbeckia hirta), fajtáik közül számos nyert nemzetközi díjat különböző versenyeken.

A bársonyvirágfajták közül elterjedt az Orion és a településről elnevezett Csemő, mindkettő jó szárazságtűrő.

A Korona és a Tigris is népszerű, jó adottságokkal rendelkező fajták. A kakastaréjfajták nagyobb foltokban, nagyobb virágágy-felületek beültetésére, vegyes ágyakba alkalmazhatók, erősen fagyérzékenyek, ezért csak a fagyok elmúltával ültethetők a helyükre. Piros levelű fajták a Csongor, a Bikavér, a Főnix, a zöld lombúak közül az Arrabona virágja narancspiros, a Tokajé és a Tündéé narancsszínű, az Aranybikáé aranysárga, a Rózsalovagé pedig rózsaszín. Legígéretesebb, legtöbbet használt fajta a Bikavér. A kúpvirágfajták közül kedvelt a Napfény és az Őszifény, a Glória és a Mackó, ezek közepes vagy magas növésű fajták, alacsony az Aranyálom, a Liliput és a Sárgarigó. A kúpvirágok a kék és lila virágú dísznövényfajták (pl.: Salvia farinacea) remek társnövényei lehetnek, azonban összeültetésnél ügyelni kell a növények öntözési igényére, mivel a kúpvirágfajták kevés vízzel is beérik.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy egyre népszerűbbek a bazsalikomok, amelyekből gyönyörű állományokat nevelhetnek közterületeken is.

Különösen szép a Bíborfelhő és a Zöldgömb, az utóbbinak az elvirágzott hajtásai is díszítenek.

Díszítő gyomnövények

A magtermesztő telep bejárását követően előadások, majd a jól megszokott bográcsos ebéd színesítették a programot. Surányi Dezső történeti ökológus a természetes vegetáció gyomnövényeire hívta föl a figyelmet előadásában. Véleménye szerint a domesztikáció még nem ért véget, számtalan gyomfajt lehetne dísznövényként alkalmazni, csak ki kellene dolgozni a termesztéstechnológiájukat. Nem mindig érdemes nagy nemesítési programba kezdeni, e nézete alátámasztásaként a Himalája lejtőin előforduló kék virágú pipacsokat említette. Bemutatott egy általa összeállított, közel hetvenféle gyomnövényt tartalmazó listát, úgy vélte, a felsorolt fajokra lehetőségként tekinthet a szakma. Dísznövényként való alkalmazásukkal tovább gazdagodhatna a magyar táj, a magyar kertek, közterületek színvilága, természetes szépsége.

Munkájához a neves gyomnövénykutató, Ujvárosi Miklós adatbázisát is áttekintette.

A kiválasztott fajokat az Ujvárosi-féle életformarendszer szerint csoportosította.

Kováts Zoltán legkeresettebb fajtáinak egyike a Celosia argentea plumosa Bikavér

Ezek között egyaránt találunk egyéves (terofita), talajszinten (hemi­kriptofita) és talajban (geofita) áttelelő évelő gyomokat, amelyek természetes előfordulásuknak köszönhetően jobban alkalmazkodnak a változó környezethez. A felsorolásban a növényfajok életmódjának jelölése mellett virágzásbiológiai jellemzők – virágszínük, virágzási idejük – is szerepeltek. Eszerint a dísznövényként szóba jövő gyomok 13,2%-ának piros, vörös a virága, 19,1%-uknak rózsaszín vagy fehéres, 7,3%-uknak sárga, sárgásfehér, 17,6%-uknak fehér, zöldesfehér, 23,5%-uknak lila, liláskék, továbbá van közöttük 8,8% kék virágú és 10,5% átmenetiként meghatározott színű.

Néhány fajt külön is kiemelt az előadó. Érdemesnek tartja állományban kipróbálni a piros virágú, május–júniusban nyíló egyéves héricsfajokat, a vetési héricset (Adonis aestivalis) és a lángszínű héricset (Adonis flammea). Az erdei gyömbérgyökér (Geum urbanum) évelő, árnyékban őszig díszít sárga virágaival. A mogyorós ledneknek (Lathyrus tuberosus) illatos a piros virága.

Szárított virágként jól használható a mezei ördögszekér (Eryngium campestre).

Az egyéves papsajtmályva (Malva neglecta) pirosló és az évelő érdes mályva (Malva alcea) rózsaszín virágai késő őszig díszítenek. A halványsárga egyéves varjúmák (Hibiscus trionum) lassan eltűnőben van, pedig volna vele dolgunk. Ahol még vannak állományai, nagy felületű kék színfoltot ad a közönséges kígyószisz (Echium vulgare). Az évelő ligeti zsályára (Salvia nemorosa) mézelő növényként számíthatnánk. A lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum) legjobb jelzőnövénye a pókbangó (Ophrys sphegodes) virágzásának. A bujdosó mák (Papaver dubium) szép fehér vagy vörös színben nyílik. A sövényszulák (Calystegia sepium) az esztétikailag zavaró drótkerítésekre futtatva teljes virágzásban gyönyörű takarást ad. A közönséges fehér virágú cickafark (Achillea millefolium) esetében felmerül, vajon lehet-e a piros sziki cickafarkkal (Achillea aspleniifolia) hibridizálni. Amennyiben az megtörténne, rózsaszín virágú évelő egyedek is kialakulhatnak. A fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus) a szárítható évelő virágok körét gyarapítaná. Augusztusban nyílik az ékes vasvirág (Xeranthemum annuum), a nyári vázába szedhető. A mezei katáng (Cichorium intybus) októberig nyíló kék virágú évelő. A kék búzavirág (Centaurea cyanus) már védelemre szoruló növény Békés megyében.

A pipacs és a kék búzavirág gyönyörű nyári csokoralkotó fajok.

A mécsvirág (Melandrium album) évelő faj, szép fehér virágai vannak. A mezei tikszem (Anagallis arvensis) ámpolnás nevelésre való, májustól októberig nyílnak piros és kék virágai, rövid tenyészidejű kultúra válhat belőle. Júliustól szeptemberig virít az évelő sóvirág (Limonium gmelinii) a természetben. Az évelő réti kakukkszegfűnél (Lychnis flos-cuculi) is alig kell szebb.

A Marosi Faiskola vállalta fel a Kováts Zoltán által nemesített egynyárifajták magtermesztését, szelektálását, génmegőrzését

Surányi Dezső intelmet is megfogalmazott: ne haragudjunk a gyomokra, bánjunk jobban velük, nemcsak gondot okoznak, hanem szépek is. Kováts Zoltán is hasonlóan látta. Az egynyáriak mellett olyan évelő lágyszárú- és félcserje-fajokban gondolkodott, amelyek a Pannon-medence vad fajainak domesztikálásából születhetnek meg.

Ígéretes kutatás

A magtermesztő telepen a fajokat, fajtákat áttekintő séta során Fári Miklós, a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézetének professzora a ricinussal végzett kutatásról számolt be.

Kováts Zoltán nemesítéséből több, rendkívüli szépségű ricinusfajta született, ám közterületi használatuk tiltott, a mag mérgező ricintartalma miatt.

A kísérletben a ricinus növény zöldalakítását végezték el és azt tapasztalták, hogy az első-második bugavirágzat eltávolítása után megszűnik a termésképzés, megváltozik a habitus. A növény nem fordít energiát a magérlelésre, helyette hajtásai sűrűsödnek, megnő az elágazódások száma és bokrosabbá válik a tő. Hiány van magas hátteret adó egynyári szoliter növényekből, ezt a hiányt pótolhatja, ha a módszer további tesztelése és kiértékelése után zöld utat kap a jövőben a ricinus.

Kruppa József, a Magyar Növénynemesítők Egyesületének elnökhelyettese a magyarországi magán-növényne­mesítés helyzetét és lehetőségeit fog­lalta össze, Fári Miklós pedig az első hazai növénynemesítési könyvet mutatta be, amely újranyomtatott formában még ez év végén megjelenik. Az előadásokat lapunk későbbi számában foglaljuk össze.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu