Mezőgazdasági hírek

Fordított legeltetés a Burrenen

2022. november 11., péntek

Néhány hintés szenteltvízzel és egy rövid ima. Így kezdődik egy kevésbé ismert őszi szokás Délnyugat-Írországban, a Burren karsztvidéken, ahol fordítva legeltetik a szarvasmarhát.

Míg október vége Európa legtöbb hagyományos állattartó kultúrájában az őszi behajtás ideje, amihez számos kulturális hagyomány is társul, a Burren-hegységben és a vele szemben fekvő Aran-szigeteken ez fordítva zajlik.

Nem be-, hanem kihajtják a gulyát, a téli legelőkre, és egy darabon el is kíséri őket a helyi közösség.

Az ősi mezőgazdasági gyakorlat neve Winterage – magyarul telelés -, amely a hozzá kapcsolódó ünnepet, a gulya megáldását és kikísérését is magában foglalja. Kialakulása a helyi természeti adottságokhoz történő alkalmazkodás eredménye, ugyanakkor hozzá is járul a lokális ökológiai rendszer fennmaradásához.

Az öt hónapig a köves dombokon vándorló és legelő állatoknak ugyanis nagy szerepük van a terület biológiai sokféleségének megőrzésében. Begyűjtik az elhalt növényzetet, aminek köszönhetően tavasszal, amikor visszatérnek a falvakba, a napfény be tud hatolni a talajflórába, és a ritka tárnicsok, valamint orchideák akadálytalanul bújnak ki és nevelnek virágokat, illetve magvakat a nyár hátralévő részében.

Brendan Dunford, környezetvédelmi szakértő szerint

a Burren „egy botanikai metropolisz”, ahol sok növény található a világ különböző részeiről, az Északi-sarkvidékről, az Alpokból és a Földközi-tenger térségéből, amelyek ebbe a tájba tömörülnek, de a gazdálkodási hagyományoktól függenek.

Míg a legtöbb gazdálkodó aggódhat amiatt, hogy a látszólag kopár hegyeken elegendő élelem jut-e szarvasmarháinak, a Burrenen ez soha nem volt probléma.

Nyáron ugyanis a terület mészkő dombjai nagyrészt vízmentesek, és a szabaddá vált kőzet kellemetlenül meleg, míg a növényzet nagyon durva, száraz lehet az állatok számára. Télen azonban bőséges a kalciumban gazdag vízkészlet, ahogy a talajvíz megemelkedik és források keletkeznek. Ennek hiányában az esővizet egyedi vízgyűjtők segítségével gyűjtik össze.

A durva növényzetet a korai fagyok lebontják, így „álló szénaként” használható.

Ráadásul a mészkő óriási hőtárolóként működik, csak lassan engedi ki a nyári meleget, és „száraz almot” biztosít az áttelelő állatok számára, miközben konzerválja az „álló szalmát”.

A Burren-hegység ezen tulajdonságait bizonyára már régen felismerték a helyi gazdák, akik ennek megfelelően alakították ki legeltetési rendszerüket. Ez az alkalmazkodás a társadalom nyeresége is: a legújabb kutatások megállapították a kapcsolatot a téli legeltetés és a Burren gazdag és ritka biológiai sokféleségének fennmaradása között.

Míg nyáron akadálytalan a növényzet vegetációja, télen, amikor a növények nyugalmi állapotban vannak, az állatok szabadon betakarítják a legelőt.

Ha nem így történne, az elhalt növényzet fokozatosan elfojtaná a sarjadást, és idővel áthatolhatatlan bozót foglalná el a területet.

John O’Brien, egy helyi szarvasmarha-tartó elmagyarázta, hogy a terület gazdag völgyekben, ösvényekben, így rengeteg a menedék, és az állatok még a leghidegebb napokon sem fáznak, mivel „a mészkőből meleg jön”. A tehenek februárig a hegyen maradnak, ahol csak néhány naponta ellenőrzik őket.

A telelés élő hagyomány, amelyet a Burren több száz családi gazdasága ma is folytat. A helyi gazdaságok jellemzően síkvidéki gyepterületekből állnak nyári legeltetésre és takarmánytermelésre, valamint durva gyepterületekből téli használatra. A téli és nyári földterületek relatív arányaitól és kapacitásától függően azonban nagyon eltérők az egyes teleltetési rendszerek.

Írországban máshol is létezik a telelés gyakorlata, de nem a burreni léptékben. A gazdálkodás modernizálódása és a munkaerőhiány következtében ugyanakkor a 2000-es évek elejére veszélybe került. Mivel azonban egyre többen ismerték fel az ökológiai és társadalmi, kulturális jelentőségét, az EU 2004-től különféle támogatásokkal járul hozzá a fenntartásához.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu