Mezőgazdasági hírek

Fizetési halasztást, adómérséklést kérhetnek a KATA, KIVA vállalkozások

2020. március 20., péntek

Több mint kétszázezer vállalkozást érint a március 20-ai adófizetési határidő. Ha a közterhek megfizetése a gazdálkodóknak nehézséget okoz, kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve a fizetési halasztás mellett a részletfizetést is. Fizetési nehézségük esetén tehát a kisvállalati adó (KIVA), illetve a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) szerint adózók is kérelemmel fordulhatnak a hatósághoz, amelyet a NAV méltányosan bírál el – közölte Izer Norbert.

 

A koronavírus elleni küzdelemben az életvédelem mellett fontos az is, hogy az emberek jövője is biztonságban legyen – tette hozzá.

A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy enyhítse a világjárvány következtében a gazdaságot érintő károkat – mondta Izer Norbert kiemelve, a vállalkozások adófizetéseire már most különféle kedvezmény kérhető.

A kedvezmények azon túl, hogy megoldhatják a cégek átmeneti fizetési nehézségeit, elősegíthetik a munkahelyek megtartását is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal figyelembe veszi a koronavírus gazdasági hatásait, és a vállalkozók fizetési könnyítési kérelmeit méltányosan bírálja el – szögezte le Izer Norbert.

Az államtitkár a kedvezmények között említette az adóelőleg-mérséklését, illetve az adófizetési halasztást vagy a részletekben történő teljesítését.

Mint mondta: a negyedévente fizetendő társaságiadó-előleg jelenleg 238 ezer vállalkozást érint. Az előleg összegét a korábbi üzleti év teljesítménye alapján határozzák meg. A cégvezetőnek mindenképp érdemes mérséklést kérni, ha a koronavírus-járvány annyira csökkentette a bevételt, hogy a társasági adó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét. Az egyszerűen intézhető eljáráshoz elegendő – az adóhivatal honlapján érhető – úgynevezett ELOLEGMOD  elnevezésű nyomtatványt kitölteni és elektronikusan beküldeni a hatóságnak – jegyezte meg Izer Norbert. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a határidőkre érdemes figyelni: a havi előlegfizetésre kötelezettek március 20-ig, a negyedéves előlegfizetők április 20-ig kérhetik az adóelőleg mérséklését.

A társaságiadó-előleg mellett a kisvállalati adó-, az innovációs járulék-, illetve az energiaellátók jövedelemadó-előlegének az összege is csökkenthető – mondta.

A kedvezmények felsorolását azzal folytatta: nemcsak az adóelőleg-fizetésre kérhető könnyítés, hiszen a világjárvány hatással lehet az adók határidőben történő megfizetésére is.

A koronavírus bevételcsökkentő hatása miatt az adófizetésre halasztás, illetve részletfizetés is kérhető. A vállalkozások például havonta fizetik a munkavállalóik után a szociális hozzájárulási adót, az általános forgalmi adót 210 ezer gazdálkodó havonta, 170 ezer pedig negyedévente utalja, és ezekre mind kérhető fizetési könnyítés az adóhivataltól, épp úgy mint a speciális adófajtákra – húzta alá Izer Norbert.

Fizetési nehézségük esetén tehát a kisvállalati adó (KIVA), illetve a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) szerint adózók is kérelemmel fordulhatnak a hatósághoz, amelyet a NAV méltányosan bírál el – jegyezte meg az államtitkár.

 

2020.03.18.

Forrás:  MTI