Mezőgazdasági hírek

Ezek most a magyar gazdák kedvenc traktorai: itt a lista

2020. augusztus 5., szerda

2020 júliusában a magyar gazdák 17,2 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2018 hetedik hónapjához képest pedig közel 10 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka júliusban a John Deere volt, amelyből 63-at adtak el a hónapban, ez azonban komoly visszaesésnek számít az egy évvel korábbi 74-hez képest. A népszerűségi listán második a Case, a harmadik pedig a Claas volt az év hetedik hónapjában.

2020 júliusában az öt legnépszerűbb traktormárka Magyarországon a John Deere, a Case, a Claas, a New Holland és a Sonalika voltak – derül ki a carinfo.hu adataiból. John Deere-ből 63-at adtak el júliusban, ami 11 darabbal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor, de Claas-ból is kevesebb kelt el most, mint egy évvel ezelőtt. Ezzel szemben Case-ből 24-et vásároltak 2020 júliusában a gazdák, ami 13-al több, mint a 2019 hetedik hónapján eladott 11 darab. A Sonalika is jól teljesített, 11 darab talált gazdára most júliusban, szemben a tavalyi 4-el. A lista hatodik helyén a TGB végzett, amiből míg tavaly egy darabot sem adtak el júliusban, addig idén 11 darab talált gazdára ugyanebben a hónapban.



2020 júliusában összesen 251 traktor talált gazdára Magyarországon, ami az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest 17,2 százalékos csökkenést jelent, 2019 júliusában ugyanis 303 traktor kelt el. 2018-hoz képest szintén csökkent az eladások száma idén, hiszen akkor 278 traktort adtak el. Januárhoz képest érezhetően változott a vásárlási kedv, mert akkor mindössze 194 traktor kelt el, ugyanakkor az egész eddigi évet tekintve, 2019-hez képest komoly csökkenés tapasztalható a traktoreladásokat tekintve. Idén eddig 1822 traktor talált gazdára, a tavalyi év első hét hónapjában azonban 2018, ami 9,7 százalékkal több eladott gépet jelent.

Forrás: agrarszektor.hu