Mezőgazdasági hírek

Eredményes volt a madárinfluenza elleni védekezés

2021. június 7., hétfő

Már nem kell zártan tartani a baromfikat hazánkban. A könnyítést a madárinfluenza-járvány kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal április 13. óta nem talált újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

Ez nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnt volna a kockázat, de jelentősen csökkent az a veszély, hogy a vadmadarakból a vírus bekerüljön a házi madarak közé. Ezért az általános járványvédelmi feltételek, minimum követelmények érvényben maradnak, hiszen ezeket folyamatosan fönn kell tartani” – mondta Bognár Lajos, országos főállatorvos az M1 Magyar gazda című műsorának hétfői adásában.

A madárinfluenza-járvány idén enyhébben érintette hazánkat, ugyanakkor Európa számos országában még mindig jelentős járványgócokat találnak a szakemberek. A baromfitermékek, a húsok és élő állatok kereskedelme az unión belül zavartalan. Az EU-n kívüli piacokon azonban egyes korlátozások továbbra is érvényben vannak.

Egy jogszabály-módosításnak köszönhetően idén nyártól azok az állattartók kaphatnak százszázalékos állami kártalanítást, akik nemcsak járványhelyzetben, hanem a járványmentes időszakban is törekednek a megelőzésre, illetve kárenyhítésre.

A szárnyasvad-állomány pótlására szánt baromfi, fácán, fogoly és tőkés réce természetbe való visszaengedése előtt már nem kötelező az úgynevezett tamponvizsgálat.

Forrás: agrotrend.hu