A célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv az állattartásban – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kisteleken, az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok támogatói okiratainak átadásán.
Farkas Sándor emlékeztetett arra, a rendkívüli érdeklődésére való tekintettel a pályázat eredetileg meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszegét 260 milliárd forintra emelték. Eddig 621 fejlesztés támogatásáról döntöttek, még a korábban tervezetnél is nagyobb, 290,5 milliárd forintos összegben. Az államtitkár közölte, Csongrád-Csanád megyében eddig húsz pályázó kapott támogatást, mintegy 10 milliárd forint értékben. A megye gazdálkodói elsősorban baromfi-, szarvasmarha- és sertéstelepeket építenek, illetve korszerűsítenek, de érkezett kérelem lovasistálló vagy húsgalamb-tenyészet számára alkalmas ingatlan fejlesztésére is.
A szarvasmarha-ágazatban csaknem 40 ezer férőhely létesítése, illetve fejlesztése valósul meg a támogatásoknak köszönhetően országszerte. Valamennyi területet figyelembe véve pedig csaknem 400 ezer négyzetméternyi istállót vagy egyéb épületet korszerűsítenek – mondta az államtitkár. Farkas Sándor leszögezte, a kormány fontos célja a magyar élelmiszeripar fejlesztése, a minél nagyobb feldolgozottsági szintű, minőségi termékek előállítása érdekében. Ezért jelent meg 200 milliárd forintos keretösszeggel az élelmiszeripari és borászati tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztések támogatásáról szóló felhívás. A feldolgozók beruházásaik legfeljebb felére igényelhetnek 100 millió és 5 milliárd forint közötti támogatást. A minisztérium őszre tervezi az új agrár-környezetvédelmi pályázatok meghirdetését hároméves kötelezettségvállalási időszakkal, megemelt keretekkel, a földhasználati kérdések rugalmasabb kezelésével – emelte ki az Agrárminisztérium államtitkára.
Nagy Sándor, Kistelek polgármestere úgy fogalmazott, a pályázatok nyertesei már korábban bizonyították, sikeresen gazdálkodnak, munkájuk megfelel a szigorú támogatási követelményeknek. A jó vállalkozókat meg kell becsülni, mert jórészt ők tartják el környezetüket, biztosítják adóforintjaikkal településük fejlesztésének hátterét – hangsúlyozta a polgármester.
Forrás: agrarszektor.hu