Mezőgazdasági hírek

Elegük van a turistákból az alpesi gazdáknak

2023. július 3., hétfő

A turisták viselkedése egyre inkább irritálja az alpesi szarvasmarhatartókat. A látogatók veszélyt jelentenek az állatokra és veszteségeket okoznak a gazdaságoknak.

Ráülnek a tehenekre, hogy fényképeket készítsenek, megijesztik a teheneket, és ráadásul az állatokat halálos veszélynek teszik ki azzal, hogy a legelőkön lévő itatókból lecsapolják a vizet. Nem tisztelik a tulajdonunkat, a munkánkat és az állatainkat – panaszkodnak az alpesi gazdák.

Felső-Bajorországban nemrégiben hangos visszhangot keltettek egy fiatal gazda posztjai, amelyeket a  közösségi médiában tett közzé.  Többször is szemtanúja volt annak, hogy a turisták úgy kezelték a legelőn lévő tehénitatóját, mint egy ingyenes víztározót. Kihúzták a dugót, és leengedték a vizet, hogy megmosakodjanak.

Amikor szólt nekik, hogy tegyék vissza a dugót – kinevették, és kénytelen volt erőteljesebben reagálni, amit most nem részletezünk.

A 28 éves gazda nem véletlenül került az itatókhoz. Minden nap körbejárja az összeset a legelőin, hogy ellenőrizze, nem fogy-e ki a víz. Ezt azóta teszi, hogy egy ideje ismeretlen tettesek 600 liter vizet csapoltak le a legelőjén lévő vályúkból. Akkoriban nagy volt a hőség, és 25 szarvasmarhája egész nap nem tudott inni.

Ugyanez a gazda tanúja volt annak is, hogy turisták ráültek a legelőn fekvő tehenekre. Csak azért ijesztgetik az állatokat, hogy fotókat készítsenek, amelyekkel a közösségi médiában dicsekedhetnek, ráadásul ők maguk is azt kockáztatják, hogy az állatok megtámadják őket., figyelmeztett a posztjában.

A bejegyzése heves vitát és kommentek hullámát váltotta ki, és mint kiderült, rengeteg olyan gazda van, aki hasonló tapasztalatokkal rendelkezik a turistákkal kapcsolatosan.

Egy éve még nagyobb figyelemmel kísérik a szarvasmarhatartók az itatókat és a kutakat az Alpokban. Tavaly az Oberstdorf melletti Kornau egyik legelőjén a turisták kicsavartak egy kút szelepét, ezért a víz több hétig folyt, számítások szerint 6 millió liter víz került a földbe. Az érintett gazdálkodó családnak

ezután több mint 10 000 eurós számlát kellett kifizetnie. A pénzt részletekben tudták csak kifizetni, a rendőrségnek nem sikerült azonosítania az elkövetőket. (Akkor az esetről mi is beszámoltunk)

A szarvasmarhatartók nemcsak Németországban, hanem minden alpesi régióban levonták a tanulságokat ebből a nagy visszhangot kiváltó esetből. Ezt követően betörésbiztos aknákba temették a víz elzárására szolgáló szelepeket, vagy egyszerűen eltávolították a csapokat. A turisták most már a vizet közvetlenül az itatókból csapolják le.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az alpesi területeken évről évre növekszik a turisták által okozott kár, előfordult, hogy a megrémült tehenek a szakadékba zuhantak. Egyre több a baleset a turisták között is,

akik a legelőkre lépve, a szarvasmarhákhoz közeledve állati támadások áldozatául esnek. Ez gyakran az internetes oldalakon népszerűvé vált kihívások miatt történik, amikor a megrémült, vagy feldühödött állatok reakcióinak rögzítése a cél.  

Forrás: magyarmezogazdasag.hu