A holland Greenway, Greenvalley, Van der Voort és Kwekerij van den Berg paradicsomtermelő kertészetek összefogtak és The Valley néven közösen folytatják tevékenységüket. A kertészetek mindegyike a Prominent termelőszövetkezethez tartozik, gyakorlatilag egy azon belüli új összeolvadásról van szó, amely beleillik az elmúlt évek egyesüléseinek sorába.
A Prominent 2.0 stratégiai terv előkészítésének részeként a paradicsomtermesztő tagok 2018-ban megvizsgálták, hogyan lehetnek még tíz év múlva is versenyképesek a piacon.
Az összeolvadással a termelők erős szervezetet akarnak létrehozni, amelyben hatékonyan és professzionálisan tudnak működni.
A vállalat a sajtóközleményében azt is kiemeli, hogy erőik egyesítésével nemcsak új lendületet vehet a közös új cég, de karnyújtásnyira kerültek a további növekedési lehetőségek is, és ebből nemcsak a vezetők, de a munkavállalók is jól jönnek majd ki. Az egyesült társaság hét telephellyel rendelkezik, és összesen 50 hektáron gazdálkodnak. Az első feladatok egyike a központi adminisztráció és irányítás kialakítása lesz. A vállalat a jövőben a paradicsom mellett uborkát is fog termeli, de nem zárják ki más zöldségek üvegházi hajtatását sem.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu