Nagy István az ünnepségen emlékeztetett, a Közös Agrárpolitika (KAP) hazai és uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a magyar vidék megerősítésére, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére. Az agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy a források által kínált páratlan lehetőséggel akkor tud élni az ágazat, ha újra vonzóvá tudják tenni az agrárszakmákat, és növelni tudják a képzett mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari szakemberek számát.
A tárcavezető hozzátette, ennek jegyében meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát, ezek megvalósításával pedig az agrárszakmák megbecsültsége is növekszik. Nagy István beszédében azt is kifejtette, a szakképzést a hatékony tudásátadás és a korszerű gyakorlati oktatás jegyében alakította át a kormány, az Agrárminisztérium által fenntartott 56 szakképző intézmény tavaly óta az öt szakképzési centrum felügyelete alatt működik. A pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét az agrármodernizáció, a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció “hívószavaival” szeretnék felhívni a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre, tette hozzá az agrárminiszter.
Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója (b) és Nagy István agrárminiszter (j) (Fotó: MTI/Balázs Attila)
A járműátadás azt az üzenetet hordozza a tanulók és leendő diákok számára, hogy a komoly szaktudással rendelkező agrárszakemberekre rendkívüli igény van a munkaerőpiacon, amely számos karrierlehetőséget kínál a pályakezdőknek is – hangsúlyozta Nagy István.
A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az agrárszakképzés jó döntés lehet, mert ez biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára. Előttük tavaszig még nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek az agrárszakképzési centrumok iskoláiba, jelezte Nagy István.
A szakképzési intézmények eszközparkjának modernizálása keretében 24 iskola vásárolhatott erőgépeket, személyautókat és kisbuszokat. A nyíregyházi eseményen tíz személyautót, egy mikrobuszt, öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői.
(A cikkben szereplő képek az MTI/Balázs Attila tulajdonát képzik.)
Forrás: agrarszektor.hu