Ez a súlyos, rendkívül fertőző betegség már évtizedek óta jelen van Irakban, azonban az idei járványt a vírus egy olyan változata okozza, mely eddig nem volt jelen az országban, és a helyben használt vakcinák sem védenek ellene.
Annak ellenére, hogy egész állományát beoltotta a száj- és körömfájás ellen, Saadoun Roumi iraki gazda 15 bivalyából ötöt elvesztett egy olyan változat miatt, amelyet még soha nem láttak az országban – írja a Phys.org.
A laboratóriumi vizsgálatok a vírusos betegség SAT2 változatát azonosították – közölte az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Ez a törzs – amelyet korábban még soha nem észleltek Irakban – ellenáll az országban általánosan elterjedt vakcináknak, így a hatóságok igyekeznek beszerezni a megfelelő adagokat az állatállomány beoltásához és a további terjedés megakadályozásához.
“A fertőzés sokkal kiterjedtebb” – panaszolta a 26 éves Roumi, akinek a farmja a Ninive fővárosához, Moszulhoz közeli Badush faluban van. “Naponta 20-25 új eset van a faluban”.
A már elpusztult öt bivalyával együtt az összes állatát beoltották a betegség ellen a hatóságok 2021-es kampányának részeként, és a megmaradt jószágai között is van, amelyik beteg.
A járvány és az elharapódzó takarmányárak miatt Rouminak, más gazdákhoz hasonlóan, az egyetlen megélhetési forrása került veszélybe.
“Korábban napi 50 kilogramm tejet termeltem – most kevesebb, mint 25 kilogrammot.”
Bár a betegség az emberre nem jelent veszélyt, a FAO szerint “szarvasmarhák, bivalyok, juhok, kecskék, sertések és más párosujjú patások” körében rendkívül fertőző.
A vírusfertőzés potenciálisan halálos lázzal és hólyagokkal jár, ami “az újszülött és fiatal állatok magas mortalitását, súlyvesztést, csökkent tejhozamot és alacsonyabb termékenységet” eredményez – közölte az ENSZ-ügynökség.
“A fertőzött állatok túlságosan legyengülnek ahhoz, hogy befogva őket szántásra vagy aratásra használják, a gazdák pedig nem tudják eladni a megtermelt tejet sem, ami súlyosan befolyásolhatja a háztartások élelmezésbiztonságát”.
Udai al-Abadi, egy ninivei állatkórház igazgatója elmondta, hogy ezek a járványok ritkán, de nagy intenzitással törnek ki, a legutóbbi csúcs 1998-ban volt.
De idén százas nagyságrendben számolhatók a fertőzések, szemben az általában regisztrált tucatnyi esettel, mutatott rá. “Több mint száz szarvasmarha pusztult el” – tette hozzá.
Sürgős oltóanyag-kérelmeket küldtek a bagdadi kormánynak, de a tartomány 2022-ben nem kapta meg a kért oltóanyagokat, bár helyben magáneladóknál meg lehet vásárolni.
Khalid Shlash, a FAO iraki képviselőjének asszisztense elmondta, hogy Ninive, Bagdad és Diyala tartományokban 12 minta elemzése során azonosították a fertőzésekért felelős törzset – SAT2, ami a “Dél-Afrikai Területek” (South African Territories) rövidítése, ahonnan származik.
Elmondta, hogy a törzs korábban nem volt jelen Irakban, ezért a megfelelő vakcinát ott még soha nem használták.
A járvány megfékezésére a hatóságok fertőtlenítő kampányokat indítottak, és korlátozásokat vezettek be az állatállományok mozgására – mondta Shlash.
Hozzátette, hogy a FAO felajánlja szakértelmét a kormány erőfeszítéseinek támogatására, és megjegyezte, hogy
most a legfontosabb, hogy laboratóriumban azonosítsák a megfelelő vakcinát ez ellen a vírustörzs ellen.
Bagdadnak ezután keresnie kell egy gyártót, aki kilencmillió adag vakcinát biztosít a számára – tette hozzá.
“Honnan és hogyan került ez a vírus Irakba?” – mondta. “Erre a kérdésre próbálnak most választ adni az állatorvosi szolgálatok”.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu