A Copa-Cogeca szokásos havi Agrárpolitikai ülésén meghívott vendég volt Virginie Jorissen, a Francia Uniós Állandó Képviselet mezőgazdasági vezetője, aki a soron következő Francia Elnökség prioritásairól számolt be a tagságnak.
Jorissen fontosnak tartotta kiemelni, hogy a jelenlegi elnökség alatt francia választások lesznek, mely érdekes színezetet adhat a munkájuknak, hiszen minden egyes európai ügy egyben beépülhet magába a francia elnökválasztási kampányba is – írja nak.hu.
Az Francia Elnökség a mezőgazdasági ágazatban a szuverenitás és az élelmiszer-önellátás terén végzett munkája során három kiemelt területre összpontosít:
Mindemellett az Elnökség üdvözli az Európai Parlament és a Tanács között a Portugál Elnökség alatt létrejött júniusi megállapodást az új, fenntarthatóbb közös agrárpolitikáról (KAP), valamint a jövőbeli KAP három alaprendelete közzétételének érdekében végzett munkát. Biztosítani fogja, hogy a miniszterek teljes mértékben részt vegyenek e reform végrehajtásában, és különösen a nemzeti stratégiai tervek Európai Bizottság általi jóváhagyási folyamatában.A Francia Elnökség emellett elő kívánja mozdítani az Európai Unió befolyását a multilaterális testületekben a mezőgazdasággal, tágabb értelemben véve az élelmiszerekkel kapcsolatos kérdésekben.
Itt támogatni fogja a fenntartható élelmezési rendszerekre való áttérést, és biztosítani fogja e nemzetközi testületek stratégiáinak, határozatainak és szabványainak összhangját az Green Deal megállapodással, a kapcsolódó stratégiákkal és az európai szabályozásokkal.
További programelemként említette a mezőgazdasági felhasználási és kibocsátási statisztikáról szóló rendelet tárgyalásainak előrehaladását, a földrajzi árujelzők uniós szabályozása és a promóciós rendelet felülvizsgálata tanácsi tárgyalásainak megkezdését, valamint eszmecsere lefolytatását madárinfluenza elleni vakcinázási programok, illetve telepi állatjóléti gyakorlatok kapcsán.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu