Mezőgazdasági hírek

A kávéhiány hónapjai jöhetnek a világpiacon

2021. március 26., péntek

Kávédeficit elé nézhet a világ. Jelentősen zsugorodnak az Egyesült Államok kávékészletei, a nagykereskedelmi árak pedig kezdenek elszállni ennek következtében. A probléma egyrészt a kevés konténerhajóból fakad, melynek következtében akadozik a szállítás, és az Egyesült Államok készletei 6 éves mélypontra zuhantak.

A brazil szárazság sem segít a deficit kezelésében, a koronavírus miatti válságból való kilábaló kereslet pedig csak fokozza a nyomást. Dél-Amerikából az Egyesült Államokba történő kávészállítás költsége megduplázódott, ami a többi árucikk emelkedésével párhuzamosan erős inflációs nyomást fejthet ki a világgazdaságra.

Az arabica kávé határidős jegyzése tavaly október óta már 24 százalékot emelkedett, mely jórészt az időjárás által megtépázott Brazil termelésnek köszönhető. A szakértők szerint a konténerhiány még az idei első félévben megoldódhat – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A dán AP Moller-Maersk, a világ legnagyobb hajózási társasága szerint a konténerek és a charter hajók ideiglenesen nem vásárolhatók meg vagy bérelhetők, ami növeli a torlódásokat és késéseket okoz a kikötőkben. „Ez egy átmeneti helyzet, mind a vásárlási szokások, mind a hajók elérhetősége szempontjából” – közölte a társaság. “Arra számítunk, hogy a folyamtok normalizálódnak 2021 első felében.”

Egyelőre sok kereskedő igyekszik lépést tartani az áremelkedéssel, miközben azon dolgozik, hogy visszacsábítsa az ügyfeleket kávézókba és éttermekbe. A kávé ára folyamatosan növekszik, bár David Rennie, a Nestle SA kávémárkáinak vezetője szerint az otthonon kívüli szegmensnek két-három évbe telhet a koronavírus előtti szintre való visszatérés.

Stefano Martin, az olasz székhelyű Diemme kávézólánc értékesítési és marketingmenedzsere szerint az üzletmenetben még nem érződik a kávéhiány teljes hatása, mert továbbra is a szállítási zavarok előtt kötött szerződések alapján működnek. Az új helyzet azonban megváltoztathatja a szerződések megújítását – mondta. A vállalatnak 26 étterme és kávézója van, és jellemzően 30 000 zsákot importál Brazíliából, Kolumbiából, El Salvadorból, Hondurasból, Tanzániából és Indiából. “Még nincs érdemi hatással ránk a folyamat, mivel az árak növekedése előtt minden szerződést lezártunk. Azonban valószínűleg a következő szerződéskötést már tovább kell hárítanunk az emelkedő költségeket” – fűzte hozzá.

Forrás: agroforum.hu

Agrárközösség 10. Jubileumi ROADSHOW
Agrárközösség – MATE – OTP Agrár ROADSHOW
A jövő gazdáinak napja
,,Minden gazdának ajánlom, aki fejlődni szeretne!”