A burgonyatermelők boldogulását segítené a McDonald’s

A brit burgonyatermelők támogatása érdekében fogott össze a McDonald’s és a javarészt burgonyatermékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó McCain Foods. A felek amellett, hogy mentőövet kívánnak nyújtani a gazdálkodóknak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, a Brexit okozta nehézségek leküzdésében is támogatnák őket.

A gyorsétteremlánc a vele partnerségben álló 23 ezer brit gazdálkodó támogatásáról tett ígéretet a napokban. Mint azt hangoztatták, a McCain Foods-szal hosszú ideje együttműködnek, most pedig egy új kezdeményezésbe fogtak: létrehoztak egy egymillió fontos – nagyjából 400 millió forintos – fenntartható támogatási alapot a burgonyatermelők segítése céljából.

A többi közt a talajminőség javításában, a vízgazdálkodásban fejlesztésében, valamint a növények ellenálló képességének fokozásában kívánnak segíteni az érdekelteknek. A keretösszegből mindemellett az ezekkel a témákkal foglalkozó tudományos kutatásokat is finanszírozzák majd. „Rajongunk a burgonyáért, éppen ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy fenntartható, kifizetődő jövőt biztosíthassunk a burgonyatermelők számára” – nyilatkozta Daniel Metheringham, a McCain Foods mezőgazdasági igazgatója.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Megosztás:

Facebook

 Vis maior mentesülések

Aszály miatt elmaradt egy támogatási vállalása?

A 2026-os aszály miatt egyes agrártámogatási kötelezettségeknél mentesülhet a szankciók alól.

Tudja, mely előírásokra vonatkozhat a könnyítés?

Töltse le az Agrárközösség ingyenes szakmai útmutatóját és a
231 mentesülő tételt tartalmazó részletes listát!