A befektetők a beltéri növénytermesztésben komoly potenciált látnak a legutóbbi hírek szerint. Sokak szerint a járvány megzavarja az élelmiszerellátás hagyományos folyamatait, így a befektetők pénze új helyekre kerülhet globális szinten.
Nemrég elkelt az Elevate Farms vertikális termesztéstechnológiával foglalkozó cég, amely mesterséges fény mellett beltéri környezetben termeszt leveles zöldségeket. “Volt aki azt mondta, hogy ez nagyszerű, de tudományos kísérletnek hangzik “- mondta Amin Jadavji, az Elevate Farms vezérigazgatója.
Most a beltéri gazdaságok kiszámíthatósága komoly előnyt jelent, mert a koronavírus-járvány az élelmiszerek betakarításának, szállításának és értékesítésének láncolatában komoly zavart okozott.
Az ilyen vertikális farmok a városban is helyet kaphatnak, így ez a típusú gazdálkodás növeli az élelmezésbiztonságot az emelkedő infláció és a korlátozott globális ellátás idején. Olyan helyen jelenthet ez nagy előnyt, ahol gyakoriak az olyan időjárási helyzetek, például tűzesetek, amelyek alapesetben csökkentik az ellátási lánc kiszámíthatóságát.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos aggályok szintén felgyorsítják a beruházásokat, többek között a Bayer AG agráripari óriásvállalat révén. Többszintes vertikális gazdaságokba vagy üvegházakba kínálnak megoldásokat. Lehetővé teszik a kisvállalkozásoknak, mint az Elevate Farms-nak, hogy megerősítsék a beltéri termelést, és versenyezzenek a már meglévő nagyobb piaci szereplőkkel.
A kritikusok szerint a beltéri gazdaságoknál komoly probléma a magas energiaigény, és így a túlzó környezeti költségek. A függőleges gazdaságok a leveles zöldségeket zárt térben, egymás feletti szinteken vagy lombfalakon termesztik. A hagyományos mezőgazdaság hatalmas földterületei helyett mesterséges fényre, hőmérséklet-szabályozási és termesztési rendszerekre támaszkodnak, minimális talajmennyiséggel, amelyeket kevesebb vízzel vagy párával látnak el nedvességgel.
Az üvegházak hasznosíthatják a napsugarakat, és alacsonyabb az energiaigényük. Az Ázsiában és Európában jól bevált üvegházak magas automatizálási szintet értek már el. Globális szinten a beltéri gazdaságokban a beruházások rekordnagyságú összeget, 500 millió dollárt értek el 2020-ban egy kutatási adatai szerint. A beruházási kedvet csak fokozza a járványhelyzet.
“Az igazi felfutás a következő három-öt évben várható” – mondta Joe Crotty, a vertikális gazdaságok piacán tanácsadó és befektetési szolgáltatást biztosító KPMG könyvvizsgáló cég vállalati pénzügyi igazgatója a Thomson Reuters hírügynökségnek.
A Bayer, a világ egyik legnagyobb vetőmag-fejlesztője a megfelelő növénytechnológia biztosításával a vertikális mezőgazdaság bővítésében érdekelt. Létre is hozták az Unfold vállalatot, 30 millió dolláros kezdőtőkével, ez a cég az ideális beltéri vetőmagokra koncentrál. A saláta, a paradicsom, a paprika, a spenót és az uborka piacán látnak komoly lehetőségeket.
A várható globális népességnövekedés az élelmiszer-termelés jelentős növekedését hozza magával és a szabadban az időjárási viszonyok miatt sokszor kiszámíthatatlan a várható termésmennyiség, nem úgy a beltéri környezetben. Hosszú távon a leveles zöldségek fele beltéri gazdaságokból származhat majd. Így a jelenlegi kevesebb, mint 10 százalékról van hova növekedni.
Forrás: agroforum.hu