Az együttműködés aláírása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Balogh Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a pénzintézet MKB Agrárpartner programja – a mezőgazdasági finanszírozás szakértőjeként – kiemelt figyelmet fordít az agrárium támogatására és az ezt szolgáló szakmai partnerségek építésére. A bank az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal együttműködésben kidolgozott új hitelkonstrukciója az eddigieknél kedvezőbb finanszírozást nyújt.
A finanszírozást – maximum 20 év futamidőre – termőföldvásárlásra, mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó beruházásra, s – maximum10 év futamidőre – fejlesztésre fordíthatják, továbbá – minimum 5 éves futamidővel – akár szabad felhasználású hitelként is igényelhetik. A termőföld és magánszemély készfizető kezessége mellett a hitel fő fedezetéül az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalása szolgálhat. A hitelnyújtás mellett az együttműködés keretében az MKB Bank aktívan részt vesz a jövő agrárgenerációjának képzésében és az agráriumhoz kötődő életpályamodell népszerűsítésében, valamint az ezekből adódó szakmai ismeretek, tapasztalatok közös hasznosításában.
Palkovics László, a SZIE rektora kiemelte, hogy a megállapodás lehetőséget teremt a tudásmegosztásra olyan jelentős témákban, mint az agrárinnováció, agrárdigitalizáció, agrárkompetenciák fejlesztése, melynek keretében az egyetemen megszerzett tudást és gyakorlati tapasztalatokat sokkal hatékonyabban tudják majd hasznosítani a munkaerőpiacon.
Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Nagy Istvánagrárminiszter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéni és családi gazdaságok fókuszában a generációváltás áll. Ahhoz, hogy az új generáció a korábbi eredményeket túlszárnyalja, mind a tőke, mind a tudás rendelkezésre áll, vagyis minden együtt van ahhoz, hogy a GDP termelésében, ahol most a második legnagyobb eredményt felmutató ágazat, tovább növelje részesedését az agrárium.Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az MKB Bank korábban nem számított az agrárium kiemelt finanszírozói közé, az utóbbi időszakban azonban rendkívül dinamikusan fejlődött ezen a területen, ami nagy részben a bankban kialakított agrárszakmai tudásnak köszönhető.
ezeket a termékeket a most induló új konstrukció jól kiegészíti. A fontos az, hogy az agrárkormányzat törekvéseivel összhangban biztosítani tudjuk a hazai élelmiszergazdaság versenyképességének folyamatos javítását, a mihez az uniós források mellett a kedvező feltételű banki finanszírozás is elengedhetetlen.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu