A Magyarországon előállított, fémzárolt vetőmag mennyisége tavaly összesen 316,3 ezer tonnát tett ki – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).
Egy évvel korábban 332,4 ezer tonnát állítottak elő hazánkban, amivel ismét elértük az uniós csatlakozás előtti szintet, ugyanis 2004-től kezdve egészen 2014-ig 300 ezer tonna alá esett a fémzárolt vetőmagok mennyisége – írja a Világgazdaság.
Magyarországon a szántóföldi növények esetében minden olyan vetőmagtételt fémzárolni kell, amely köztermesztésbe, illetve továbbszaporításra kerül, valamint, amelyet kivitelre vagy behozatalra szánnak.
A hazai vetőmag-kereskedelemben évente közel száz faj 1500 fajtáját forgalmazzák, és éves szinten mintegy 100 milliárd forintos forgalmat tesz ki a vetőmag-értékesítés. Az eladások felét a kukorica, a napraforgó és az őszi káposztarepce forgalma adja. Az AKI adatai szerint az őszi és tavaszi kalászosoknál is egyre meghatározóbb a külföldi nemesítésű fajták vetőmagjainak használata, hibrid növényeknél elsősorban Nyugat-Európából, illetve az Egyesült Államokból származó szaporítóanyagokat használnak a termelők.
Magyarország a világ hatodik legjelentősebb vetőmag-előállítója, évente csaknem 100 ezer tonna vetőmagot értékesít a külpiacokon. Az export a teljes vetőmagtermelés valamivel több mint egyharmadát adja.
A teljes szántóföldi területnek csaknem a felét ezen kultúrák termesztése adja, és a vetőmag-forgalmazás árbevételének is közel a fele e hibrid növények értékesítéséből származott. A 2017-es adatok szerint ebben a körben a fémzárolt vetőmag forgalma majdnem négyezer tonnával emelkedett. Ez 17 százalékos bővülés, ami lényegesen meghaladja a termőterület kevesebb mint 5 százalékos növekedését.
A vetőmag-értékesítésben is meglátszik az időjárás hatása: mivel a nyarak egyre forróbbak, és kellő mennyiségű csapadék is csak rövid ideig jellemzi a nyári hónapokat, a növénytermesztők a biztosabb termés elérése érdekében a tavaszi vetésűekkel szemben egyre inkább előnyben részesítik az őszi vetésű kalászosokat.