Az Innovázió 1.0 elnevezésű hallgatói innovációs ötletverseny döntőjére került sor múlt hét pénteken a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE), melynek keretében hallgatók vagy hallgatókból álló csapatok mutathatták be egyedülálló projektjeiket a szakmai zsűri előtt. A legjobb hallgatói ötleteket nagyértékű pénznyereménnyel jutalmazták, továbbá a projektek iránt a vállalati szféra szereplői is aktív érdeklődést mutatnak – tudhattuk meg a MATE közleményéből.
A MATE Innovációs Központja Innovázió 1.0 néven hallgatói online innovációs ötletversenyt szervezett az egyetem hallgatói részére, melynek keretein belül a döntősök komplex, szakmai fekészítő mentorprogramon vettek részt, valamint kommunikációs és vállalati ismeretekkel is gazdagodtak. A verseny célja, hogy az Egyetem innovatív szemléletű hallgatóit, tehetségeit, valamint azok innovációs ötleteit és igényeit feltérképezze, megismerje és az ötletek továbbfejlesztését szakmailag és anyagilag támogassa.A felsőoktatási intézmény kiemelt feladatának tekinti az itt keletkező kutatás-fejlesztési eredményeket, valamint azt, hogy ezeket ne csak publikáljuk, hanem biztosítsuk azok piaci hasznosítását, a tudás- és technológiatranszfert is, egyszóval a végtermék profitorientált legyen – hangsúlyozta Prof. Dr. Gyuricza Csaba mb. rektor.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Egyetemi ÖKO” projektjéből finanszírozott versenyre összesen mintegy 40 hallgató, illetve csapat jelentkezett, melynek döntőjében hét projektet mutattak be az ötletgazdák. Az online térben megrendezésre kerülő megmérettetés szakmai zsűrijének elnöke, Prof. Dr. Gyuricza Csaba mellett Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, valamint a vállalati szférát erősítő Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója is képviseltette magát.
Gyuris Rita, Plantprotecting elnevezésű nyertes pályamunkája olyan problémára jelent egyedülálló megoldást, amelynek keretein belül a social media Instagram felületén kaphatnak pontos, szakszerű választ növényvédelmi problémákra a gazdálkodók, hobbykertészek és érdeklődők. A szakmai zsűri értékelése szerint a második legjobb projekt Miskolczi Dániel mobil automata öntözőrendszere volt, amelyet precíziós öntözésre és tápoldatozásra is lehet alkalmazni. A fiatal tehetség projektjével nemcsak a második helyezést, hanem a Vitafort Zrt. különdíját is elnyerte, melynek eredményeként a Zrt. szakmai és anyagi támogatásáról is biztosította az innovátort. A bronzérmet Fodor Szabina Coach Pro alkalmazása érdemelte ki, amely egy személyre szabott mozgástanácsadói applikáció. Azon családok számára találja meg a hozzájuk legközelebb eső professzionális szakembert, gyógytornászt vagy mozgásfejlesztő terapeutát, ahol a gyerek(ek) valamely motoros képességekbeli problémával küzd(enek). Az Innovázió 1.0 dobogós helyezettjei nagyértékű pénznyereménnyel gazdagodtak, amelyet projektjeik fejlesztésére fordíthatnak. Az első helyezett 500 ezer forintos, a második helyezett 400 ezer forintos, a harmadik helyezett 300 ezer forintos nyereményben részesült.
A zsűri további különdíjakat is kiosztott. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium különdíját a FEFAR három hallgatóból álló csapata nyerhetette el. A FEFAR egy mozaikszó, amely fotóból előállított felületanalitikai rendszert takar. A Hungrana Kft. különdíját Pintér Levente Elemér precíziós kalkulátora nyerte, amely segíti a megalapozott döntéshozatalt a precíziós gépek és eszközök beszerzése előtt. Minden különdíj esetében a zsűri szakmai támogatásáról biztosította a különdíjban részesített projektek ötletgazdáit, amelyhez 150-150 ezer forint anyagi támogatás is társult minden különdíjas esetében. A dobogósok és a különdíjasok a Budai Campus, a gödöllői Szent István Campus, valamint a Kaposvári Campus hallgatói közül kerültek ki.
Az Innovázió 1.0 Hallgatói Innovációs Ötletverseny színvonalas, a hallgatókat felkaroló és támogató kezdeményezésként született meg, amelynek, a nagy sikerre való tekintettel, a közeljövőben lesz folytatása. A döntős projektetkről bővebb információk ezen az oldalon találhatóak, az Innovázió 1.0 döntője itt nézhető vissza.
Forrás: agrarszektor.hu