Az arzén az elemek periódusos rendszerében a félfémek közé tartozik, acélszürke, fémes fényű kristályos, íztelen és szagtalan anyag.
Az arzén az esetek túlnyomó többségében geológiai eredetű, a talaj mélyebb víztartó rétegeiben fordul elő és onnan kerül az ivóvízbe. A talajban és a felszíni vizekben egyaránt elterjedt az egész világon, amely jelen van többek között Argentína, Ausztria, az USA-ban (Nevada államban), Banglades, Chile, Kína, India, Új-Zéland, Tajvan, Thaiföld, valamint Magyarország egyes részein is. Hazánkban első sorban az Alföld térsége érintett, ahol az arzén jelenti a felszín alatti vizek egyik legjelentősebb problémáját.
Emberi tevékenység is szennyezheti a környezetet: bányászat: meddőhányók; fémolvasztás; szén, olaj, hulladékok égetése.
Az arzén a földkéregben igen gyakran előforduló elem, amely elsősorban ásványokban (realgár: As4S4, orpiment: As2S3 és arzenolit: As2O3 formájában) található a kőzetekben – majd abból kioldódva a vízben – három vegyértékű arzenit és öt vegyértékű arzenát szervetlen só formájában. Vulkanikus tevékenységek, valamint az emberi eredetű arzénszennyezés (fémolvasztók, szén-, olaj- és fatüzelés, gyapotfeldolgozás stb.) körzeteiben a levegőben eloszlott finom porban szerves formájában is előfordul.
Az egészségre általában sokkal veszélyesebb szervetlen arzén egyes üledékes kőzetekben és vulkanikus tevékenységek körzetében fordul elő a természetben, a legnagyobb mennyiségben, és az itt uralkodó reduktív körülmények elősegítik a vízben történő oldódását. Az állati szervezetekben és a növényekben a szerves arzén vegyületek dominálnak, de a szerves/szervetlen részarány változó; legnagyobb (90-100%) arányban, a halakban és a zöldségfélékben, gyümölcsökben, és kisebb arányban (25-35%) a húsokban és a tejtermékekben található meg. Korábban sokféle mérgező szerves arzénvegyületet használtak a növényvédelemben, de ezek nagy részét már betiltották.
Az arzén erős méreg, emberen a becsült halálos dózisa 100-300 mg. Nagy dózisban erős gyomortáji fájdalom jelentkezik, hányással és hasmenéssel, ami nagy fokú folyadékvesztéssel jár. Kisebb koncentrációk hosszan, évtizedeken át tartó bevitele esetén, csak sok év után okoz észrevehető tüneteket. Ezek elsősorban bőrtünetek, mint pl. fokozott elszarusodás, hiperpigmentáció vagy éppen ellenkezőleg, a bőr pigmentációjának csökkenése. Ezeknél az is nehézséget jelent, hogy előfordulásuk nemcsak arzénhez köthető, és a növekvő életkorral egyébként is előfordulhatnak.
2010. évi kimutatások alapján a magyarországi talajok mezőgazdaságilag művelt és az élő szervezetek számára legkönnyebben hozzáférhető felső genetikai szintjében az összes arzéntartalom 1-15 mg/kg, ami megközelíti a 15 mg/kg szennyezettségi határértéket. A vizsgált minták 79%-ában azonban az arzéntartalom kevesebb, mint 7 mg/kg. Az arzén elsősorban a kőzethatású, illetve a vizes réti-, láp- és öntéstalajokban fordul elő.
Kutatások szerint az arzén a talajban a csapadékvízzel nehezen mozog, nem mosódik le. Toxicitása nagyban függ oxidációs állapotától. A jól levegőzött talajokban a kevésbé mérgező As(V) forma, a tömörödött, levegőtlen, vízzel borított talajban a mérgezőbb As(III) forma fordul elő. Az arzén- és a foszforanionok (arzenát és foszfát) kémiai rokonságuk miatt konkurálnak az agyagásványok, humusz és fémoxidok felületén való megkötődésükkor. A P/As arány meghatározó a mérgezés kialakulásakor. A foszfor nemcsak akadályozhatja az arzén oldhatóvá válását a talajban, hanem a növényi felvételét, illetve a növényen belüli transzportját is gátolhatja.
Forrás: agroforum.hu