Mezőgazdasági hírek

Óriási siker: 50 helyet ugrott előre a magyar agráregyetem a nívós világranglistán

2022. június 20., hétfő

Lezárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) második tanéve. Az új intézmény már első ötszáz napján bizonyította, hogy jelentős szereplője a magyar agráriumnak, mind oktatási, mind kutatási szempontból. Dr. Gyuricza Csaba rektor tanévzáró ünnepi beszédében kiemelte, hogy a MATE immár ötszáz napja aktív részese az agrárközéletnek.

Mint mondta, megjelentek különböző kiállításokon és vásárokon, intézeteik első tudományos eredményeit pedig elismerően keresik a piacokon. Megalakulásuk után 14 hónappal 50 helyet javítottak a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds idei agrártudományi ranglistáján. Mindezek mögött az egyik legfontosabb tényező az, hogy a munkaerőpiac visszaigazolja az Egyetemen elindult integrációs és fejlesztési folyamatokat és az intézmény tudományos teljesítményének növekedését. Dr. Nagy István miniszter hangsúlyozta, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, amely az itt végzett hallgatók két legfőbb célterülete, stratégiai ágazat, és kiemelt közfigyelem irányul mindkettőre – olvasható a MATE közleményében.

Az elmúlt időszakban jelentkező kihívások ellenére ez a két ágazat biztosította és biztosítja a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását és az export révén más országok élelmezésében is részt vállal. Ám, hogy ez hosszú távon is így maradjon, azzal rengeteg teendőnk van. Épp ezért 2027-ig 4265 milliárd forintot fordítunk a magyar mezőgazdaság fejlesztésére, a modernizáció azonban nem szűkíthető le technológiafejlesztésre. Nélkülözhetetlen, hogy e területeken a világra nyitott, innovatív, modern tudással felvértezett szakemberek dolgozzanak, amiben kiemelt szerepet kap a MATE.   

Az egyetem együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszékkel, a közpénzekkel, közvagyonnal való gazdálkodás színvonalának javítása, fejlesztése, valamint az integritás értékeinek erősítése érdekében. A közös célok kiterjednek a pénzügyi tudatosság megerősítésére, fókuszálva a hatékony élelmiszerfelhasználás és az egészséges táplálkozás kapcsolatára. Az együttműködés ezen kívül kiterjed a mezőgazdasági vállalkozások témakörében az állami és üzleti szféra összehangolását elősegítő kutatás indítására, valamint az adattudomány terület fejlesztésével összefüggő oktatási, tudományos, kutatási és szakértői tevékenységre.

Forrás: agrarszektor.hu