Több mint 22 milliárd forintért zajlanak állami, ökoturisztikai fejlesztések az erdőgazdaságoknál – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szerdán a Baranya megyei Orfűn.
Zambó Péter a Mecsekerdő Zrt. megújult, Vízfő turistaházának átadásán hozzátette, az elmúlt tíz évben húszmilliárd forint értékben valósultak meg ökoturisztikai célú beruházások. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy kormányzati szinten is átértékelődött az erdők szerepe, a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget nyújtsanak.
Zambó Péter kiemelte, hogy az állami erdőgazdálkodás modellje összehangolja, fenntartható rendszerként kezeli a gazdaság, az ökoturizmus és a természetvédelem érdekeit. A szakpolitikus emlékeztetett arra is, hogy a 22 állami erdőgazdaság kezeli és működteti az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat, erdei iskolákat, tanösvényeket, erdei szálláshelyeket, kisvasutakat. Elmondása szerint az erdészetek saját forrásból évente mintegy 4 milliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő ökoturisztikai hálózat fenntartására. A 2 millió hektárnyi magyar erdőterület felét az erdészetek kezelik, ahol évente mintegy 40 millió látogató fordul meg, az erdőgazdaságok ökoturisztikai létesítményei pedig 3,5 millió látogatót fogadnak.
Az államtitkár azt mondta, a Vízfő turistaházhoz hasonló fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse. Ez most különösen fontos, hiszen az emberek a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségek közepette sem szeretnének lemondani a színvonalas szolgáltatásokról. Zambó Péter hozzátette, a kormány és az erdőgazdaságok együttműködése garancia arra, hogy a hazai erdőkben a családok, idősek, fiatalok egyaránt megtalálják a biztonságot, egészséges kikapcsolódási lehetőségeket, elérhető áron.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországnak 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia, ebben nagy szerepe van az egészséges életmódnak. A kormánybiztos azt is megjegyezte, hogy a közelmúltban az Ős-Dráva Látogató Központnál átadott és az orfűi turistaház is versenyképesek a hasonló osztrák és szlovák létesítményekkel.
Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, hogy az erdész szakmának a rendszerváltás óta tudatos vállalása, hogy az erdők növekményének egyharmadát meghagyja. Ennek eredménye, hogy az elmúlt negyedszázadban az erdőterület nő Magyarországon.
– mondta Hoppál Péter.
Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója mások mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az erdészek feladata felkészíteni az Orfűt körülvevő bükkerdőket a klímaváltozás hatásaira. A mecseki erdőgazdaság 69 millió forintos beruházással, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 46 millió forintos támogatásával újította fel és bővítette ki a létesítményt, ahol a meglévő három, kétszintes apartmanház mellé egy 16 férőhelyes, új házat építettek, és hat férőhellyel bővítették az egyik, korábban épült faházat.
Forrás: agrarszektor.hu