Szakmai Elit díjjal ismerték el az Agrárközösség munkáját – „Erre nem lehet pályázni, ezt ki kell érdemelni!”
2019. március 13., szerda
Szombathelyen, március 2-án, XXII. alkalommal rendezte meg a Szakmai Elit.hu online magazin egyik legkiemelkedőbb eseményét, a Szakmai Elit díjkiosztó gálát. Az ünnepségen Török Zoltán, a fővárosi székhelyű, városunkban kitűnő agrárfórumairól és irodájáról ismert Agrárközösség Kft. ügyvezetője az „Év kiváló vállalkozása díjat” vette át.
A díjról és a gáláról Szigeti Tamás, az Agrárközösség kalocsai irodájának vezetője elmondta: Az immár huszonkettedik alkalommal megrendezett Szakmai Elit díjátadó kiemelt rendezvénye a Menedzserek, Topvállalkozások, – Civil és Szakmai szervezeteknek.
Fotó: CITISTAR.hu
A Szakmai Elit díjjal a művészet, a közélet, a pedagógia, a sport, a felnövekvő új generációk, az üzletemberek, a szakmák kiválóságainak maradandó életművétés az azt elismerő közönség kitüntető szeretetét ismerik el.
A DÍJAZOTTAK SORÁBAN SZINTE KIVÉTEL NÉLKÜL MEGTALÁLHATÓK AZ ADOTT SZAKMA, SZAKTERÜLET LEGJELESEBB KÉPVISELŐI.
A március 2-án tartott Díjátadó gálavacsora keretén belül adták át az Év Embere 2018 díjat, az Év Top Vállalkozása 2018 díját, az Év Kiváló Termékei 2018 díjat, valamint az
AGRÁRKÖZÖSSÉGNEK ODA ÍTÉLT ÉV KIVÁLÓ VÁLLALKOZÁSA DÍJAT.
A rangos elismerés értékét az alapozza meg, hogy
A SZAKMAI ELIT DÍJRA A JELÖLÉS KIZÁRÓLAG SZAKMAI SZEMPONTOK ALAPJÁN TÖRTÉNIK, ARRA SEM PÁLYÁZNI, SEM JELENTKEZNI NEM LEHET.
A díjazottak kiválasztásában a független szakmai bizottság mellett fontos szerepet kap a reprezentatív közvélemény-kutatás (Szakmai Elit online magazin a közelmúltban több ezer internetező bevonásával végzett felmérést), állampolgári javaslatok, statisztika adatok, vásárlók véleménye, szakmai kamarák és szövetségek ajánlása, a vezetők által kijelölt személyek – fogalmazott az irodavezető.
Szigeti Tamás kiemelte, az Agrárközösség Kft. az ÉV kiváló vállalkozása 2018 díjat a méltatás szerint a mezőgazdasági szaktanácsadás, pályázatírás területén elért kimagasló teljesítményével érdemelte ki.
Szerkesztőségünk és valamennyi olvasónk nevében az Agrárközösség valamennyi munkatársának gratulálunk a díjhoz!
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.