Február 19-én Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei Agrárközösség – MKB Bank Roadshow, második állomása, kiemelkedően sok érdeklődő gazdálkodóval.
Az Agrárközösség szakértői 6 témában gyűjtötték össze a legfontosabb tudnivalókat, amik a gazdaságok termelékenységét és zökkenőmentes működését döntően befolyásolják majd a 2019-es évben.
Sok gazdálkodót érint a felesbérleti szerződések megszűnése, illetve fontos részletekben változik a föld adásvétel menete is. Dr. Vörös Balázs elmondta, hogy az új földtörvény szerint akár adminisztrációs apróságokon is múlhat majd, hogy a reménybeli földvásárló tudja-e érvényesíteni az elővásárlási jogát.
Új hozzáállás szükséges a mezőgazdasági vállalkozások könyvelésénél is, hogy messzebb ne menjünk a NAV idén már nem fog papíron levelet küldeni senkinek, csak cég-, illetve ügyfélkapun keresztül, ismertette Törökné Rácz Erzsébet mezőgazdasági adószakértő.
Farkas Anita agrárközgazdász szerint, a beruházások finanszírozásához kiemelten fontos, hogy ne csak a földeken, hanem az irodában is rend legyen és tervszerűen, pontosan legyenek vezetve a gazdaságok kimutatásai, hiszen egy papíron veszteséges cég esélytelen arra, hogy banki forrást kapjon a fejlesztéseihez.
Vidékfejlesztési pályázatoknál azok a gazdálkodók számíthatnak sikerre, Török Zoltán pályázati szakértő szerint, akik nem csak a magas értékelési pontszámot célozzák meg beadáskor, hanem már az elején reális fejlesztéseket terveznek, amelyeket később meg is tudnak valósítani.
Általános tapasztalat, hogy a gazdálkodók nem hívnak le minden támogatást, ami jár nekik, mondta el Mucsi Nikolett mezőgazdasági szaktanácsadó évente több tízezer forintokat hagy benne a rendszerben a gazdák többsége.
Morva Tamás növényorvos bemutatta, hogy drón felvételek kiértékelésével mennyivel pontosabban tervezhetőek a növényvédelmi kezelések. Számottevő az a költség és vegyszermegtakarítás, ami a drónos felvételezés és a permetező drónos kijuttatás alkalmazásával elérhető.
A rendezvényt Dr. Nagy István agrárminiszter beszéde zárta: “Nem gazdálkodhatunk a mában a tegnap módszereivel, ha a jövőnket építjük.”
„Elkényelmesít minket az Európai uniós támogatás vagy ösztönöz?” – tette fel a kérdést. A támogatást kezeljük fejlesztési alapként, tekintsük mint önrészt a fejlesztésekhez. Elmondta az agrártárca azon dolgozik, hogy nagyon olcsó hitelhez jussanak a gazdák 10 éves visszafizetéssel, 0,5 % kamattal.
Megjelent: agronaplo.hu