Az egész járásból közel 160 gazdálkodó vett részt a Agrárközösség és az MKB Bank közös szakmai napján. Az országos roadshow utolsó állomásán, Kalocsán február 22-én, pénteken megrendezett fórumot 8 órakor Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnöke nyitotta meg. Az új földtörvény, a változás előtt álló adózási szabályok, a precíziós szántóföldi növénytermesztés, az egyedi banki finanszírozás, a pályázatok elnyerése és megvalósítása mind-mind olyan izgalmas kérdésnek bizonyultak, amelyek gyakorlati tanácsokkal párosítva informálták, segítik a gazdálkodókat.
Török Gyula, az Agrárközösség ügyvezetője köszöntő beszédében, mintegy felütésként tette fel a kérdést: Miben rejlik a precíziós gazdálkodás sikere? A részletes választ az egyes területek szakértői a kora délutánig tartó előadásokkal, konzultációkkal, újszerű elemként, mintegy az elhangzottak kontrolljaként, egy munkafüzet kitöltésével az előadók a gazdálkodókkal együtt adták meg.
Font Sándor nyitó előadásában rámutatott: hazánk továbbra is elkötelezett a GMO mentes növénytermesztésben. Mindez a piacon komoly versenyelőnyt jelent, mert felértékelődött a génmódosítás mentesen előállított, például szója értéke, amit 30 százalékkal drágábban lehet eladni.
Az országgyűlési képviselő példákon keresztül szemléltette, hogy nem csak a termésátlagok növelésével, hanem a minőséggel, a GMO mentes növénytermesztéssel és takarmányozással is nagyobb árbevételt lehet elérni. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnöke kitért ara is, hogy a mezőgazdaságot érintő törvényalkotás idén az Agrárkamarával egyetértésben olyan fajsúlyos kérdéseket tűzött napirendre, mint az őstermelők adózása, az őstermelő fogalmának a definiálása, ugyanis az őstermelőkkel kapcsolatos szabályok jelenleg 22 jogszabályi helyen találhatók meg.
Mint elhangzott, az osztatlan földtulajdonok rendezésére is égető szükség lenne, mert akadálya az egységes birtokrendszer kialakításának. A téma kapcsán Font Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek megszüntetése előre nem látható adminisztratív terhet róna a földhivatalokra.
Az Agrárközösség szakértői 6 témában gyűjtötték össze azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek a gazdaságok termelékenységét és zökkenőmentes működését döntően befolyásolják a 2019-es évben.
Sok gazdálkodót érint a felesbérleti szerződések megszűnése, illetve fontos részletekben változik a föld adásvétel menete is. A kalocsai származású dr. Vörös Balázs, az Agrárközösség jogi üzletágvezetője példákkal szemléltetett előadásában kifejtette: a január 1-jétől hatályos új földtörvény szerint akár adminisztrációs apróságokon is múlhat majd, hogy a reménybeli földvásárló tudja-e érvényesíteni az elővásárlási jogát. A jogász felhívta a figyelmet, hogy változott a helyben lakó földszomszéd fogalma, valamint az adásvételi szerződések végső jóváhagyásáról a Megyei Kormányhivatalok döntenek, ami ellen nem lehet fellebbezni.
Új hozzáállás szükséges a mezőgazdasági vállalkozások könyvelésénél is. Például a NAV idén már nem küld papír alapú levelet az ügyfeleinek, csak cég-, illetve ügyfélkapun keresztül, elektronikus formában – ismertette mások mellett ez a szabályt is Törökné Rácz Erzsébetmezőgazdasági adószakértő.
Farkas Anita agrárközgazdász szerint a beruházások finanszírozásához kiemelten fontos, hogy ne csak a földeken, hanem az irodában is rend legyen és tervszerűen, pontosan legyenek vezetve a gazdaságok kimutatásai, hiszen egy papíron veszteséges cég esélytelen arra, hogy banki forrást kapjon a fejlesztéseihez.
Török Zoltán pályázati szakértő szerint vidékfejlesztési pályázatoknál azok a gazdálkodók számíthatnak sikerre, akik nem csak a magas értékelési pontszámot célozzák meg a benyújtáskor, hanem már az elején olyan reális fejlesztéseket terveznek, amelyeket később meg is tudnak valósítani.
Általános tapasztalat, hogy a gazdálkodók nem hívnak le minden támogatást, ami jár nekik – mondta el Mucsi Nikolett mezőgazdasági szaktanácsadó, aki szerint a gazdák többsége évente nagy összegeket hagy benne a rendszerben.
Morva Tamás növényorvos bemutatta, hogy drón felvételek kiértékelésével mennyivel pontosabban tervezhetők a növényvédelmi kezelések. Számottevő az a költség és vegyszermegtakarítás, ami a drónos felvételezés és a permetező drónos kijuttatás alkalmazásával elérhető.
Szinte valamennyi előadó feltette a kérdést: Elkényelmesít minket az európai uniós támogatás vagy ösztönöz? A válaszokból kiviláglott: az ideális az, ha a támogatást fejlesztési alapként kezeljük, önrészként tekintünk rá. Egy korábbi miniszteri előadásra utalva az is elhangzott: az agrártárca azon dolgozik, hogy nagyon olcsó hitelhez jussanak a gazdák ,10 éves visszafizetéssel, 0,5 százalékos kamattal.
Ha már finanszírozási kérdések, ehhez a témához kapcsolódott Simon Attila, az MKB Bank Agrárium Főosztályának szakmai vezetője az agrárvállalkozások számlavezetési, valamint vonzó hitellehetőségeiről és kiváló befektetési termékeiről tartott előadása. Mint elmondta, a támogatások előfinanszírozásában több éves tapasztalattal rendelkeznek, gyorsan és hatékonyan tudják segíteni a gazdákat. A Vidékfejlesztési Program keretében nyert pályázók finanszírozási igényeihez teljes megoldásokkal állnak az ügyfelek rendelkezésére, valamint a gépfinanszírozási lehetőségek széles köre is elérhető az MKB Pénzügyi Csoport tagjánál, az MKB-Euroleasingnél.
A nívós szakmai fórum hátralévő részében szakértők és gazdák fehér asztal mellett vitatták meg azokat az aktuális kérdéseket, amelyek kölcsönösen foglalkoztatják az agrárgazdaság résztvevőit
Tekintse meg az eseményünkről készült képeket ide kattintva!