A Gyöngyösi Károly Róbert Campus adott otthont az Agrárközösség idei roadshowjának. A rendezvény célja, hogy a régió gazdálkodói naprakész információkat kapjanak gazdaságuk fejlesztéséhez. A roadshow résztvevői előadásokat hallgathattak meg például az ágazati adózásról és mezőgazdasági pályázatokról, valamint a legfontosabb jogszabályi változásokról.
Agrár roadshow érkezett Gyöngyösre. A rendezvényen a régió gazdálkodói kaphattak naprakész információt gazdaságuk fejlesztéséhez és modernebbé tételéhez. Az egésznapos roadshown az érdeklődők fontos időszerű kérdésekről hallgathattak előadásokat.
Bori Tamás, Európai Uniós agrárszakértő elmondta, milyen gazdaságpolitikai változások várhatók a következő években, illetve, hogy miképp válik egyre fontosabbá a környezetvédelem a gazdálkodás területén.
Rengeteg az érdeklődő és számos megkeresést kapunk gazdasági kérdésekben – emelte ki az Agrárközösség Kft ügyvezetője, aki elmondta, minden év elején fontos, hogy megrendezzék a roadshow-t, hiszen mindig komoly változások történnek a gazdaság terén.
A roadshow-nak helyet adó campus főigazgatója, Dr. Bujdosó Zoltán elmondta, az intézmény arra törekszik, hogy a jövőben is nagy hangsúlyt fektessenek az agrárképzésekre, hiszen fontos, hogy a fiatalok lássák, nélkülözhetetlen ágazatról van szó.
Forrás: gyongyostv.hu