2025 áprilisától egyszerűbbé vált az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programban résztvevők dolga: a 19/2024. AM rendelet módosítása könnyítéseket hozott a szálas fehérjenövények támogatási feltételeiben. Nézzük, mit érdemes tudni az új szabályokról!
A szálas fehérjenövény-támogatás érdekében szeptember 30-ig legalább egyszer kaszálást kell végezni. A legfontosabb növények, melyeket érint a szabályozás, a lucerna (min. 15 kg vetőmag/ha), a fehérhere (min. 6 kg vetőmag/ha) és a vöröshere (min. 10 kg vetőmag/ha), e három növény esetében fontos megjegyzés, hogy többéves művelésre alkalmas kultúráknak kell lenniük, illetve legalább 80%-os összefüggő állományként kell jelen lenniük. A további növények melyre a szabályozás vonatkozik az alexandriai here (min. 10 kg vetőmag/ha) és a bíborhere (min. 10 kg vetőmag/ha).
A változások célja, hogy a gazdálkodók könnyebben igazodjanak el a szabályok között. Az AKG zöldugar vállalásához kapcsolódva például:
Keverékek esetén kikötés, hogy fűfélét nem tartalmazhatnak, illetve a pillangós fajok aránya a teljes keverék felét kell minimum adnia. Egy gyakorlati példán keresztül bemutatva, hogyan nézhet ki egy megfelelő vetőmagkeverék: lucerna (15 kg/ha), bíborhere (7 kg/ha), vöröshere (2 kg/ha), fehérhere (1 kg/ha).
Ez a keverék megfelelne a követelményeknek, hiszen az AKG pályázat 11. melléklete szerinti fajokból álló keverék, nem vitatható a szálas fehérjenövény támogatás feltételeinek szempontjából sem. A 28 § 1/b 10. melléklet fajaiból minimum 50%-ot tartalmaz, fűféle nincs benne, és megfelelő mennyiségű minősített szaporítóanyagot is felhasznál. Ezzel nemcsak szálas fehérjenövény támogatást lehet igényelni, hanem a zöldugar, méhlegelő vagy szálas pillangós vállalásokat is teljesíteni lehet.
Ez a keverék azért számít biztonságos választásnak, mert kizárólag jól ismert és könnyen kezelhető fajokat tartalmaz, amelyek megfelelő gondozás mellett akár négy-öt évig is biztosítják a szükséges növényi borítást. Az évelő szálas fehérjenövények közül a lucerna kiemelkedik, hiszen ilyen hosszú távú hasznosítást ebben az ár-érték kategóriában egyedül ez a faj tud megbízhatóan nyújtani.
Érdemes a vállalásokat enyhén túlteljesíteni, nemcsak a vetett terület arányát tekintve, hanem a keverékben szereplő fajok számával is, ahogy a korábbi példában szereplő három plusz egy komponens is mutatja. Ez a fajta összetétel nemcsak a szabályozási megfelelést segíti, hanem kellő rugalmasságot is biztosít ahhoz, hogy a különböző támogatási formák között könnyedén lehessen mozogni.
Az AKG kiírásában a zöldugar és a méhlegelő „és/vagy” megkötéssel szerepel, ami lehetőséget ad a gazdálkodóknak a rugalmas választásra. A 9. mellékletben található méhlegelő lista esetleges hiányosságait a 8. mellékletben szereplő zöldugar lista jól kiegészíti, így számos olyan vetőmagkeverék, amely méhlegelőként is kiválóan funkcionálna, nem esik ki a támogatható lehetőségek köréből.
Az egyéves és évelő méhlegelő keverékek is megfelelnek a meghatározott követelményeknek, ugyanakkor érdemes számításba venni a vadlegelő célra összeállított keverékeket is, különösen a szegélyek esetében. Ezek nemcsak illeszkednek a zöldugar definíciójába, hanem ökológiai és termelési szempontból is sokoldalúan hasznosíthatók.
A szegély egyértelmű megkülönböztethetősége többféleképpen is megvalósítható, még akkor is, ha a zöldugar szegélyét például lucerna köré telepítik, ami elsőre kétségeket ébreszthet. A keverék összetételében szereplő nem lucerna alapú fajok – mint a bíborhere, vöröshere és fehérhere – csíraszám szerinti aránya közel 40%, így már önmagában is jól elkülönülő képet adhat.
Emellett a kaszálások időbeli eltolása is hozzájárul a vizuális elkülönítéshez, hiszen az eltérő növekedési fázisok jól láthatóvá teszik a szegély és a főállomány közötti különbséget. Továbbá egy 50–75 centiméteres vetetlen sáv meghagyása szintén hatékony módja annak, hogy a szegély a helyszíni ellenőrzés során mindenki számára könnyen beazonosítható legyen, még akkor is, ha a szembetűnő, virágzó komponensek épp nincsenek jelen.
A feltételességi szabályok az alaptámogatás egyik legfontosabb sarokkövei, amelyek betartása a támogatás igénybevételének előfeltétele. A 16/2024. AM rendelet alapján ezek a HMKÁ (Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot) előírások különböző területekre vonatkoznak, és céljuk, hogy biztosítsák a fenntartható gazdálkodást, a talaj és a víz védelmét, valamint a biológiai sokféleség megőrzését. A támogatások elnyeréséhez az alábbi HMKÁ előírásokat is figyelembe kell venni:
Fenn kell tartani a minimális talajborítást július 15. és szeptember 30. között. Ezt teljesíteni lehet őszi vetéssel – agronómiailag indokolt időn belül -, a tarló fenntartásával, a másodvetéssel vagy a növény és tarló megőrzésével. Középmély lazítás kizárólag akkor fogadható el, ha a lazító kések nyomvonalát leszámítva a talajtakarás biztosított marad.
A másodvetés és a zöldtrágyázás jól összehangolható, mivel mindkét rendszer alapjaiban hasonló követelményeket támaszt, és egymást kiegészítve teljesíthetik az agronómiai, környezetvédelmi és támogatástechnikai elvárásokat.
A 16/2024. AM rendelet alapján a másodvetés zöldtrágyázásként is funkcionálhat, ha a területet legkésőbb október 1-jéig legalább két, a 2. mellékletben meghatározott fajból álló keverékkel vetik be, és ezt agrotechnikai műveletként be is jelentik. Az állománynak legalább 60 napon át kell a területen maradnia, ez idő alatt növényvédő szer – ideértve a csávázott vetőmagot is – nem alkalmazható, majd a beforgatásra a következő évi első vetés előtt kerül sor, szintén bejelentett műveletként.
Ez teljes mértékben összhangban van az AKG pályázati kiírás követelményeivel is, amely a zöldtrágyanövény fogalmát hasonló módon határozza meg: legalább 60 napos talajborítás, teljes biomassza visszadolgozása a talajba talajtermékenység javítása céljából, valamint a terminálás szükség esetén mechanikai vagy kémiai úton történő elvégzése.
A két rendszer tehát technológiailag és adminisztratívan is kompatibilis. Fontos ugyanakkor, hogy árvakelés nem felel meg sem a másodvetés, sem a zöldtrágyázás előírásainak, így önmagában nem tekinthető támogatható gyakorlatnak.
A kettős kifizetés problémája akkor merülhet fel, amikor ugyanarra a területre több támogatási forrásból is igényelnek juttatást, miközben az adott tevékenység csak egyetlen program keretében számolható el jogszerűen. Az Agrár-Ökológiai Program (AÖP) egyes gyakorlatai és az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás között épp ilyen átfedések jelentkezhetnek.
Különösen veszélyes ez az olyan esetekben, mint:
A kettős kifizetés elkerülése érdekében tehát minden esetben körültekintően kell megtervezni, hogy az adott terület mely támogatási forma keretében kerül bejelentésre és milyen vállalás teljesítésére szolgál.
Forrás: Agroinform
