Aktualitások az aszálykár bejelentésben
Aszálykárról a kárenyhítési rendszer szempontjából akkor beszélhetünk, ha az aszály bekövetkezett, és ez bizonyíthatóan az érintett növénykultúra hozamcsökkenését okozta, melyet megyei kormányhivatal (mint agrárkár-megállapító szerv) igazol.
Az aszálykár-bejelentéseket a károsodás növényen történő első észlelését követő 15 napon belül, de legkésőbb szeptember 30-ig lehet bejelenteni.
Ezen határidőt módosíthatja a betakarítás, valamint a károsodással érintett terület más növénykultúrával való hasznosítását megelőző talaj előkészítés ténye/terve. Ebben az esetben a kárbejelentést legkésőbb a tervezett betakarítás, vagy más növénykultúrával való hasznosítását megelőző talaj előkészítés előtt 10 nappal kell megtenni.
Kárenyhítő juttatásra az a gazdálkodó jogosult aki megfelel az alábbi feltételeknek
– az adott kultúrában, üzemi szinten 30 %-ot meghaladó mértékű hozamkiesést okozott
-az adott kultúrában üzemi szinten 15 %-ot meghaladó mértékű hozamérték csökkenést szenvedett el.
-az aszálykár ténye határidőben bejelentésre került, és az agrárkár-megállapító szerv igazolta a hozamkiesés tényét
– a termelő a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig maradéktalanul megfizeti,
– a termelő által aszálykárra bejelentett terület az agrárminiszter aszályhelyzetről szóló, szeptember 30-a után kiadott éves közleményében (amely a teljes tárgyévi vegetációs időszak vonatkozásában tartalmazza mindazon területeket, ahol aszály volt megfigyelhető) szerepel, valamint
– a termelő a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig benyújtja
Idei változás, hogy amennyiben az aszállyal érintett károsodott kultúra búza, kukorica, őszi árpa, napraforgó vagy őszi káposztarepce, a bejelentéskor az alábbi adatok megadása is kötelező:
vetés időpontja
kijuttatott N, P, K hatóanyag
műtrágyázás, illetve a szerves trágyázás időpontja
vetés időpontja, tőszám (db/ha)
öntözés időpontja és dózisa.
További változás, hogy ültetvények esetében esetében a telepítés és a termőre fordulás időpontját is meg kell adni.
Amennyiben az adott kultúra szaporítóanyag célra került előállításra, abban az esetben kötelező ennek tényét jelölni a felületen, valamint megadni a vetés bejelentési bizonylat sorszámát. Kárenyhítési szempontból akkor kerül figyelembe vételre, amennyiben a gazdálkodó a terület vonatkozásában a vetőmag-előállítást a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 48/2004. (IV. 21.) FVM rendelet, valamint a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet alapján végzi.
A benyújtáshoz kérje szaktanácsadója segítségét.
Ökológiai másodvetés szabályai
-Az ökológiai másodvetés minimum két faj keverékéből kell álljon
-A tényleges vetést követően 15 napon belül be kell jelenteni az egységes kérelem felületén
-legkésőbb október 1-ig el kell vetni
-Minimum 60 napig jelen kell legyen a megjelölt földterületen
– vetéstől a leforgatásig ezeken a területeken tilos a növényvédőszer használata, beleértve a csávázószert is
– Nemcsak a vetést, hanem a beforgatást is be kell jelenteni a kérelem felületén, 15 napon belül
A vetést nem kötelező a kérelemben megadott táblákon elvégezni, eltérő helyen is megvalósulhat, de figyelemmel kell lenni arra, hogy annak nagysága csökkenhet (figyelembe véve az 5% EFA határt), azonban nem növekedhet.
Ha esetleg nagyobb területen kerül megvalósításra, a fennmaradó részt „hagyományos másodvetés”-ként kell jelölni az egységes kérelem felületén.
A benyújtáshoz kérje szaktanácsadója segítségét.
Tenyészkoca állatjóléti támogatás 2021/2022 támogatási év I. negyedévre vonatkozó kifizetési kérelem.
A kifizetési kérelmet 2021.07.01 és 2021.08.02 között lehet benyújtani, a támogatási évre jóváhagyott tevékenységek tekintetében.
A kifizetési kérelemhez csatolni kell a járási hivatal igazolását, valamint a sertéságazati területi felelős által kiállított, az adott negyedévre vonatkozó igazolásokat. Valamint az egyes tevékenységek esetében előírt dokumentumokat.
Támogatás mértéke:
Tevékenység megnevezése | Támogatás mértéke tárgynegyedévenként (Ft/állategység) |
Nagyobb férőhely biztosítása | 12 000 |
Az előírt mikroklíma paraméterektől jobb értékek biztosítása | 1 900 |
A kártevők okozta szennyeződések megakadályozása | 2 200 |
Megnövelt fényerő biztosítása | 1 740 |
Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása | 1 450 |
A benyújtáshoz kérje szaktanácsadója segítségét.
A sertés ágazat részére nyújtott átmeneti állatjóléti támogatás 2021. támogatási év II. negyedéves igénylése
A 39/2018. (XII.13.) AM rendelet alapján, a vágósertés és tenyészkoca süldő tartása során vissza nem térítendő átmeneti támogatás vehető igénybe fény, illetve a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítására.
A jelen időszakban, támogatás a 2021.04.01 és 2021.06.30 között, közvetlenül vagy kereskedő útján vágóhídra vagy élve külföldre kiszállított vágósertésre, vagy tenyésztésre tovább értékesített tenyészkoca süldők után igényelhető.
Támogatási kérelmet 2021.07.01 és 2021.08.02 között lehet benyújtani.
A támogatási kérelemhez csatolni kell az értékesítésről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát, tenyésztésre értékesített tenyészkoca süldők esetében a tenyésztőszervezet igazolását, a járási hivatal igazolását, a sertés ágazati területi felelős igazolását, valamint az egyes tevékenységeknél előírt igazolásokat.
Támogatás mértéke
Tevékenység megnevezése | Támogatás mértéke (Ft/állategység) |
Fény biztosítása | 1 121 |
Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása | 1 961 |
A benyújtáshoz kérje szaktanácsadója segítségét.
Sertés állatjóléti támogatás 2021 II. negyedévi kifizetés kérelem
Kifizetési kérelmet az az ügyfél nyújthat be, aki rendelkezik a 2021-es évre rendelkezik a támogatási kérelemnek helyt adó határozattal. A kifizetési kérelmet 2021.07.01 és 2021.08.02 között lehet benyújtani
Kifizetési kérelmet a támogatási kérelemben megjelölt tevékenységek esetében lehet benyújtani. A kifizetési kérelem a 2021.04.01. és 2021.06.30 között értékesített vágósertés és tenyészkoca süldők után igényelhető. A kifizetési kérelemhez csatolni kell az értékesítésről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát, tenyésztésre értékesített tenyészkoca süldők esetében a tenyésztőszervezet igazolását, a járási hivatal igazolását, a sertés ágazati területi felelős igazolását, valamint az egyes tevékenységeknél előírt igazolásokat.
Támogatás mértéke:
Jogcím megnevezése | Támogatás mértéke (Ft/állategység) |
az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely | 1 725 |
A tartási rendszerben természetes feltétel biztosítása | 492 |
A verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek, | 1 640 |
Almozás biztosítása | 956 |
Megfelelő mikroklíma biztosítása | 1 490 |
A kifizetési kérelem benyújtásához kérjen segítséget szaktanácsadójától.